Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

Ezt várja Vetteltől új csapata

Infostart / MTI
2021. február 5. 11:25
A konstruktőri világbajnoki pontverseny harmadik helyét célozza meg a mostani idényben a gyári Aston Martin Forma-1-es istálló, amely a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel tapasztalatára és tudására alapoz.

Otmar Szafnauer csapatfőnök a német RTL televíziónak adott interjújában úgy fogalmazott, természetesen nagyszerű lenne, ha a címvédő Mercedesszel, valamint az erősorrendben másodiknak tűnő Red Bull-lal fel tudnák venni a versenyt.

"Úgy vélem, Sebastian be fogja bizonyítani a világnak, hogy a megfelelő környezetben meg tudja találni a motivációt és a versenyzés örömét, így nagyszerű munkát végez majd" - mondta a romániai születésű, amerikai szakember a Ferrarit hat év után elhagyó Vettelről.

"Mindent megteszünk, hogy ismét élvezze a versenyzést, hiszen pontosan ez az, amit ő is szeretne" - tette hozzá Szafnauer, aki szerint az istálló másik versenyzője, a kanadai Lance Stroll rengeteget tanulhat majd a négyszeres vb-győztes német társától.

A Forma-1-es idény március 28-án kezdődik Bahreinben.