Nyitókép: Pixabay

A sereghajtó otthon páholta el a MU-t, Tuchel és Lőw döntetlennel debütált

Infostart
2021. január 27. 23:57
A Chelsea hazai pályán nem bírt az immár hét bajnoki óta nyeretlen Wolverhamptonnal, de a Manchester United nagyobb meglepetésre kapott zakót.

A kedden kinevezett Thomas Tuchel vezetőedző 0-0-s döntetlennel mutatkozott be a Chelsea kispadján az angol labdarúgó-bajnokság huszadik fordulójának szerdai játéknapján.

A londoniak - akiknek a stábjában másodedzőként Lőw Zsolt is helyet kapott - hazai pályán nem bírtak az immár hét bajnoki óta nyeretlen Wolverhamptonnal.

A nap meglepetését a sereghajtó Sheffield United szolgáltatta, miután 2-1-re győzött a második helyen álló Manchester United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szerdai játéknapján.

Az első félidőben a vendégek vezettek, az esélyesebb hazaiak a 64. percben egyenlítettek, ám a 74.percben Oliver Burke eldöntötte a három pont sorsát. A Sheffield ebben az idényben először győzött idegenben, míg az MU - amely november elsején kapott ki utoljára a Premier League-ben - nem tudott az élre ugrani.

A Manchester United botlását nem használta ki a harmadik helyen álló Leicester City, mert csak egy pontot szerzett az Everton vendégeként.

Premier League, 20. forduló:

Burnley-Aston Villa 3-2 (0-1)

Chelsea-Wolverhampton Wanderers 0-0

Brighton-Fulham 0-0

Everton-Leicester City 1-1 (1-0)

Manchester United-Sheffield United 1-2 (0-1)

kedden játszották:

Southampton-Arsenal 1-3 (1-2)

West Bromwich Albion-Manchester City 0-5 (0-4)

Crystal Palace-West Ham United 2-3 (1-2)

Newcastle United-Leeds United 1-2 (0-1)

csütörtökön játsszák:

Tottenham Hotspur-FC Liverpool 21.00

A tabella

1. Manchester City 19 36-13 41 pont

2. Manchester United 20 37-27 40

3. Leicester City 20 36-22 39

4. West Ham United 20 30-24 35

5. Liverpool 19 37-22 34

6. Tottenham Hotspur 18 33-17 33

7. Everton 18 29-22 33

8. Chelsea 20 33-23 30

9. Arsenal 20 26-20 30

10. Aston Villa 18 33-21 29

11. Southampton 19 27-24 29

12. Leeds United 19 32-35 26

13. Wolverhampton Wanderers 20 21-29 23

14. Crystal Palace 20 24-36 23

15. Burnley 19 13-24 22

16. Newcastle United 20 19-34 19

17. Brighton 20 22-29 18

18. Fulham 19 15-27 13

19. West Bromwich Albion 20 15-48 11

20. Sheffield United 20 12-33 8