Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Adam Warzawa

Bánhidi Ákos az Eb-ről: ez volt most a legtöbb

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2021. január 25. 19:13
Egyetlen érmet szerzett a magyar küldöttség a lengyelországi Gdanskban rendezett rövidpályás-gyorskorcsolya Európa-bajnokságon. Bánhidi Ákos, az olimpiai keret edzője és menedzsere annak ellenére büszke a magyar csapatra, hogy az elmúlt évekhez képest gyengébb eredményeket ért el.

A koronavírus-járványból rosszul jöttek ki a magyar versenyzők. Volt, aki kétszer is elkapta a fertőzést, ami 45 nap nap leállást jelentett számára. Ez pedig kiütközött fizikálisan és mentálisan is - nyilatkozta Bánhidi Ákos a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Facebook-oldalán.

A csapat edzője és menedzsere szerint nem volt igazán szerencsés a válogatott az előzményekben, nem húzták ki a legjobb lapokat, de nem akar erre hivatkozni.

„Ezért nagyon büszke vagyok a versenyzőinkre, mert senki sem adta fel azt, hogy a legtöbbet hozza ki a versenyből.

Ez volt most a legtöbb, ezt meg kell érteni” – fejtette ki.

A magyar küldöttség egyetlen érmét a honosított Krueger John-Henry szerezte (a képen), aki 1000 méteren lett második, az összetettben pedig a negyedik helyen zárt.

1000 méteren az aranyérmet az orosz Szemjon Jelisztratov nyakába akasztották. Ebben a számban Liu Shaoang negyedik lett. Az olimpiai bajnok férfiváltó is ezen a helyen végzett, Burján Csaba kicsúszása után.

Az 5000 méteres fináléban egyébként először állt össze a legerősebb magyar négyes, vagyis Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry és Burján Csaba, mert az előző idényben az amerikai születésű versenyző sérüléssel bajlódott, Burján pedig a Kínát sértő Instagram-bejegyzése miatt egyéves eltiltását töltötte.

„A váltó elég jól ment, jelezve, hogy képes labdába rúgni. Sajnálom az esést, és azt is, aki esik. Sajnálom Csabit, de erős, fel fog állni” – mondta az edző.

Bánhidi Ákos reméli, hogy a koronavírus már nem fogja befolyásolni a világbajnoki, majd az olimpiai felkészülést, miután a csapat nagy része átesett a fertőzésen. A világbajnokságot március 5. és 7. között Dordrechtben rendezik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bánhidi Ákos az Eb-ről: ez volt most a legtöbb
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást