Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Thomas Doll: a magyar válogatottnak egyetlen feladata lesz az Eb-n

Infostart
2021. január 6. 06:38
A Ferencváros korábbi vezetőedzője továbbra sem szakadt el Magyarországtól, és van véleménye a német futballról is.

„Nem unatkozom. Az utóbbi időszakban sok ajánlatot kaptam külföldről, ám valahogy úgy éreztem, nem jött el az idő, amikor el kellene fogadnom az újabb kihívást. Már csak azért sem, mert aggódtunk, a mostani zaklatott időkben érdemes-e új országba költözni” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Thomas Doll, akinek felesége magyar, és ő maga is már annak érzi magát félig.

Az 54 éves szakember arra is kitért az interjúban, hogy ugyan ő maga sem elégedett a mostani német válogatottal, de annak örül, hogy a szövetség vezetői kitartottak ­Joachim Löw mellett, akit remek edzőnek tart, és hamarosan ismét ütőképes együttest kovácsolhat a Nationalelfből.

Ugyanakkor a Marco Rossi vezette magyar válogatott előtt megemeli a kalapját „Évekkel ezelőtt, amikor Magyarországra érkeztem, még csak úgymond felfelé ívelő ágban volt a sportág, az akkor elkezdett munka, illetve befektetés egyre inkább beérik. Látszik, hogy az ország vezetői mennyi pénzt pumpálnak a labdarúgásba, és ennek meg is van az eredménye” – fogalmazott.

Úgy véli, a nemzeti tizenegy nehéz csoportba került az Európa-bajnokságon, ahol az aktuális világbajnok mellett az Európa-bajnok és Németország ellen kell helytállnia, ami nem lesz egyszerű. „Marco Rossi együttesének egyetlen feladata van, minden mérkőzés után emelt fővel elhagyni a pályát. A továbbjutásról – szerintem – még csak ábrándozni sem lehet.”

Kérdésre válaszolva végül azt is elárulta, az idei évet tökéletesnek tartaná a visszatérésre a kispadra.