Nyitókép: Facebook/Szalai Ádám

Szalai Ádám a Ferencvároshoz szerződhet

Infostart
2021. január 6. 18:12
A labdarúgó-válogatott kapitánya a Mainztól érkezhet a magyar bajnokhoz - szólt Nemzeti Sport értesülése, de utóbb kiderült, a hír nem igaz.

A Nemzeti Sport értesülése szerint Szalai Ádám a Ferencvárosban folytatja pályafutását, a klub nem kommentálta az információt, de a közösségi médiában szerda estére nagy bejelentést ígért.

FRISSÍTÉS: Szalai a lapnak kategorikusan cáfolta az értesülést.

A magyar válogatottban eddig 67 mérkőzésen pályára lépő és 21 gólt szerző Szalai Ádám nyáron konfliktusba keveredett német élvonalbeli klubja, a Mainz vezetőségével, részben emiatt, részben térdműtétje következtében az őszi szezont szinte teljes egészében kihagyta.

Szalai a Honvédban, majd az Újpestben töltött korosztályos évek után 17 esztendősen, 2004-ben került a VfB Stuttgartba, és azóta légiósként futballozott. Még nem volt húszéves, amikor a Real Madrid Castilla futballistája lett, onnan három év után, 2010-ben került Németországba, és az elmúlt tíz évet ott öltötte.

A Mainz színeiben – még kölcsönjátékosként – 2010 januárjában mutatkozott be a német élvonalban, a következő három idényt ott töltötte, majd Schalke (2013–2014), a Hoffenheim (2014–2019), 2019-től újra a Mainz játékosa volt – közben 2016-ban rövid ideig kölcsönben a Hannoverben is játszott.