Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

"Milák Kristófnak kell, hogy ott legyen az az érzés, hogy neki most meg kell halnia"

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. január 2. 20:19
Elsősorban Milák Kristóf akaraterején és munkabírásán múlik, hogy mennyire lesz sikeres 2021-ben, a motivációs problémákat pedig a versenyek közeledte is csökkentheti majd – fejtette ki az InfoRádiónak a világbajnok úszó mestere. Selmeci Attila arról is beszélt, hogy miképpen élték meg a 2020-as év megpróbáltatásait.

Selmeci Attilának, mint fogalmazott, edzőként szörnyű volt megélnie és végigasszisztálnia az évet, ami korábban elképzelhetetlen mértékű bizonytalanságot tartogatott az úszósport számára is. Márciusban, amikor lezárták az uszodákat (is), még azt gondolta a szakma, hogy egy-két hónapon belül rendeződik a helyzet, amit végül újabb és újabb lezárások, majd a versenyek elhalasztása, törlése követett. Emiatt pedig a felkészüléseket is sorozatosan át kellett variálni, ami a versenyzők számára is igen megterhelő volt.

„Az eddigi közel 40 éves edzői pályafutásomnak a legfurcsább, legnehezebb, legvisszataszítóbb éve volt” – ismételte meg, bízva abban, hogy a 2021-es év több jót tartogat majd, köztük egy olimpiát is.

Milák Kristófra kitérve kiemelte, a fiatal úszó nagy egyénisége a sportágnak, amit korábban már több szakember is kijelentett.

Rendkívüli képességekkel megáldott sportoló, akit a Jóisten kimondottan a 200 méteres távra teremtett,

még ha el is kellett telnie egy kis időnek, hogy ez beigazolódjék. A mester úgy látja, ha van előtte rövid távú cél, komoly versenyek pár hétre, hónapra, akkor sokkal motiváltabbnak érzi magát, és végrehajtja azt a munkát, ami elvárható tőle. A nagy gond akkor van, ha nincs ilyen jellegű megmérettetés a láthatáron. Mint egy nagy művész esetében,

Milák Kristófnak az kell, hogy „legyen ott az a „feeling”, az az érzés, hogy neki most meg kell halnia, mert akkor nagyot fog alkotni”.

Ennek megfelelően a „zárt kapus” kaposvári országos bajnokság, amelyet minimális felkészülés előzött meg, nem hozta meg a kedvét. Nem volt benne az a tűz, a bizonyítási vágy, ami korábban esetleg egy világbajnokságon, akár egy ifiolimpia előtt – fogalmazott Selmeci Attila. Reményre adhat ugyanakkor okot, hogy a jelen állás szerint január közepén indul a dél-afrikai edzőtábor, amit követően ismét lesz egy komoly nemzetközi verseny idehaza – a Magyar Úszó Szövetség jóvoltából. Majd márciusban kezdődik a felnőtt ob, ami egyben olimpiai válogató, vagyis az már „vérre megy”. Az edző megismételte, bízik abban, hogy mindezek át fogják lendíteni Milák Kristófot a mostani holtponton, mert a tehetsége megvan, így az akaratán fog múlni, hogy miként fog tudni beállni a jövő évi munkába.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Selmeci Attila edző Milák Kristófról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást