Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szomorú véget ért a magyar csapat számára a női kézilabda-Eb

Infostart / MTI
2020. december 15. 22:06
A keddi búcsúellenfél Norvégia volt, amely elődöntőt játszhat a házigazdákkal.

A magyar női kézilabda-válogatott 32-21-re kikapott Norvégia csapatától a dániai Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, kedden, így két győzelemmel és négy vereséggel zárta a tornát.

Bő nyolc perc alatt ötször adták el a labdát a magyarok, ezt a hétszeres Európa-bajnok norvégok minden alkalommal kihasználták, ezért

a szakmai stábnak 6-1-es hátránynál időt kellett kérnie.

Ezt követően egy rövid ideig felváltva estek a gólok, ám utána a skandinávok egy 4-0-s sorozattal tovább növelték előnyüket. Támadásban és védekezésben sem volt azonos súlycsoportban a két csapat, még akkor sem, amikor a norvégoknál a cserejátékosok kaptak lehetőséget.

Norvégia a szünetben 17-9-re vezetett, majd a negyvenedik percben alakult ki először tízgólos különbség a csapatok között. Bíró Blanka védéseinek köszönhetően nem nőtt tovább a magyarok hátránya, sőt, sorozatban háromszor voltak eredményesek. A hajrában ismét gyorsabb és pontosabb kézilabdával rukkolt elő az ellenfél, amely végül 11 találattal győzött, így a magyar együttes a tizedik helyen végzett.

A mezőny legeredményesebb játékosa Nora Mörk volt, aki nyolc lövésből hét gólt dobott. A Győri Audi ETO KC norvég játékosai közül Veronica Kristiansen nem szerepelt a mérkőzésen, Stine Oftedal és Kari Brattset is egy-egy gólt szerzett, Silje Solberg pedig 19-ből tíz lövést védett.

A többi kapus közül Katrine Lunde nyolc, Bíró Blanka kilenc, Szikora Melinda három lövést hárított.

A két csapat 84. egymás elleni mérkőzésén 49 magyar győzelem és három döntetlen mellett a 32. norvég siker született.

A magyarok a csoportkörben legyőzték Szerbiát, viszont Horvátországtól és a világbajnok Hollandiától, illetve a középdöntőben Németországtól kikaptak, így már a románok hétfő esti legyőzése előtt biztossá vált, hogy nem játszhatnak helyosztót.

Eredmény, középdöntő, 3. (utolsó) forduló, II. csoport:
Norvégia-Magyarország 32-21 (17-9)
Kolding, v.: Krisztidi, Papamatteu (görögök)
lövések/gólok: 51/32, illetve 49/21
gólok hétméteresből: 8/6, illetve 5/3
kiállítások: 2, illetve 6 perc
Magyarország:
Szikora - Faluvégi 3, Háfra, Kovacsics 7, Csiszár-Szekeres, Klujber 5, Márton, cserék: Helembai, Szöllősi-Zácsik 1, Tomori 2, Kácsor, Lakatos 1, Bíró, Lukács, Schatzl 1, Tóvizi 1, szövetségi kapitány: Danyi Gábor, Elek Gábor
korábban:
Horvátország-Németország 23-20 (12-12)
Hollandia-Románia 35-24 (16-12)
A végeredmény: 1. Norvégia 10 pont, 2. Horvátország 8, 3. Hollandia 6, 4. Németország 4, 5. MAGYARORSZÁG 2, 6. Románia 0

A két középdöntő-csoport első két helyezettje jutott az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak. A torna első négy helyezettje kijutott a jövő decemberi, spanyolországi világbajnokságra, amelynek a házigazdák, valamint a címvédő hollandok biztosan résztvevői lesznek.