Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ez vár a magyar futballválogatottra a következő két évben

Infostart
2020. november 19. 21:05
A magyar válogatott fantasztikus 2020-as ősze után alkalmasint mindenki várja már a 2021-es folytatást és talán gondol már 2022-re. Nézzük, mi ismert a következő két év programjából, illetve mi várható!

A következő fontos állomás a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezőzónájának sorsolása. Ezt december 7-én, Zürichben tartják, a program este hat órakor kezdődik majd, eseményt az M4 közvetíti. A sorsolásnál az 55 jelentkezőt tíz csoportba osztják, kialakítanak öt hatos és öt ötös csoportot. Az a négy válogatott, amely a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe jutott, tehát a francia, a spanyol, a belga és az olasz gárda, biztosan ötös csoportba kerül, s majd a felszabaduló mérkőzés napokon játssza a Nemzetek Ligája „final fourját”.

A magyar válogatott kerülhet ötös és hatos csoportba is, az biztos, hogy a – ellentétben a 2020-as Eb sorsolásával, amelyen a negyedik kalapban szerepelt – a harmadik kalapba kerül, tehát az első és a második, valamint a negyedik és az ötödik, esetleg a hatodik kalapból kap majd egy-egy ellenfelet. A kalapokat a friss FIFA-világranglista alapján alakítják ki, az új rangsor a mostani eredmények alapján változhat, így még nem tudni, kiket kerül el biztosan az együttes.

A világbajnoki selejtezők a korábbiaktól eltérően ezúttal nem ősszel, hanem már 2021 márciusában kezdődnek, mégpedig erőltetett menetekben. Március végén három mérkőzést is játszanak a csapatok (a hatos csoportokban, az ötösökben minden párban van egy szabadnapos), majd a további hét kört szeptember-október-novemberben játsszák, három mérkőzésnap van szeptember elején, kettő-kettő pedig októberben és novemberben.

A csoportokból az első helyezett kijut a 2022-es katari világbajnokságra, a tíz második helyezett, valamint a további 35 válogatott közül a Nemzetek Ligája 2020 őszi szakaszában a legjobb rangsorszámot elérő két további válogatott szerepelhet a háromcsoportos playoffban, minden négyes csoportból egy válogatott jut ki a világbajnokságra, a csoportok abban a rendszerben játszanak, mint amelyben szerepelt most a magyarok a bolgárokkal, az izlandiakkal és a románokkal mini csoportot alkotva.

Értékes lehet a feljutás

Marco Rossi válogatottja a mostani Nemzetek Ligája sorozatban a huszadik helyen zárt a rangsorban, ami azt jelenti, hogy akkor szerepelhet a playoffban, ha a vb-selejtezős csoportban a második helyen végez, vagy, ha hátrább, de a most előtte lévő 19 csapatból nem végez kettőnél több az első két helynél hátrább.

A nyár nagy eseménye az Európa-bajnokság lesz, amelyen a magyar csapat biztosan játszik legalább három mérkőzést, az F csoportban június 15-én a portugálok, június 19-én a franciák ellen lép pályára Budapesten, majd a németek ellen, Münchenben zárja a csoportszakaszt, június 23-án.

A 2022-es programból egyelőre az ismert, hogy az UEFA 2022 júniusa és szeptembere között tervezi megtartani a következő Nemzetek Ligája-sorozatot, amelyben a magyar válogatott az A-osztályban szerepel majd, a francia, a belga, az olasz, a spanyol, a portugál, a holland, a dán, a német, az angol, a lengyel, a horvát, a walesi, az osztrák, a cseh és az UEFA döntésétől függően valószínűleg a svájci válogatott társaságában.

Ennek a sorsolásakor is kalapokba sorolják a csapatokat, a magyar válogatott várhatóan a negyedik kalapba (13–16.) kerül, jelen állás szerint a cseh, az osztrák és a walesi gárda társaságában, tehát a további tizenkettőből kap majd három ellenfelet.

Az A-osztályba jutás azért is óriási diadal, mert így a 2024-es Európa-bajnokság előtt szinte biztos a helye legalább a playoffban – persze, reméljük, nem is lesz arra már szükség…

A 2022-es év programja lehet még a katari világbajnokság, ami álomnak gyönyörű, de még messze van.