Gólkülönbséggel maradt le a BL-selejtező főtáblájáról a Szolnok

Infostart / MTI
2020. november 14. 20:10
A Szolnok gólgazdag, 18-18-as döntetlent játszott a Mladost Zagrebbel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája olaszországi selejtezőtornáján, így horvát riválisa mögött eggyel rosszabb gólkülönbsége miatt zárt csoportja második helyén.

Mindez azt jelenti, hogy a Tisza-parti együttes nem játszhat a legrangosabb európai kupasorozatra jogosító indulásért, és az Eurokupában folytatja szereplését.

A két hibátlan mérlegű csapat csoportelsőségről döntő szombati összecsapásán a második negyedben úgy tűnt, a horvátok magabiztosan diadalmaskodnak, hiszen öt góllal elléptek. A Szolnok még a zárónegyed kezdetekor is 16-12-es hátrányban volt, ám a végül hatgólos, mindössze 19 éves Konarik Ákos vezérletével fokozatosan felzárkózott és egy perccel a vége előtt egyenlített. A rivális fél perccel a vége előtt újra megszerezte a vezetést, a Szolnok az utolsó 18 másodpercben fórban támadhatott és Nagy Ádám negyedik találatával ismét egyenlített, amikor már csak hat másodperc volt hátra.

A BL selejtezőjében Olaszországban és Budapesten is két-két csoportban zajlanak a küzdelmek, a vasárnapi helyosztókon a négy csoportgyőztes játszik majd a két főtáblás helyért. Siracusában a Szolnok, Budapesten az OSC szerepel.

Eredmény, BL-selejtező, A2 csoport (Siracusa):

Mladost Zagreb (horvát)-Szolnoki Dózsa 18-18 (6-5, 6-3, 4-4, 2-6)

a magyar csapat gólszerzői: Konarik 6, Nagy Á. 4, Filipovic, Pijetlovic 2-2, Teleki, Kovács Ge., Schmolcz, Drasovic 1-1

pénteken játszották:

Szolnoki Dózsa-Pays d'Aix (francia) 11-9

csütörtökön játszották:

Szolnoki Dózsa-Idraikosz (görög) 10-0 - megállapított eredmény