Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Ferencváros–Juventus: mint a régi szép időkben

Infostart
2020. november 4. 18:59
Ma este azt a sztárklubot fogadja a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, amely ellen története eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét érte el: a Juventust. A Puskás Arénában harmadház előtt kezdődik majd a mérkőzés, 21 órakor.

A Fradi 1965 nyarán, tehát 55 éve a Vásárvárosok-kupája döntőjében 1:0-ra verte meg a Juventust, az egyetlen gólt Fenyvesi Máté szerezte. Ez a mérkőzés gyakran említést kapott a mérkőzés felvezetése kapcsán a különböző orgánumokban, az kevésbé, hogy a két csapatnak a hajdani Közép-Európai Kupában is akadt hat mérkőzése, mégpedig 1932 és 1938 között. Különleges volt ezek közül az utolsó, néhány héttel a franciaországi világbajnokság döntője után: a Fradi 2:0-ra nyert Sárosi György és Kemény Tibor egy-egy góljával, a világbajnoki ezüstérmesek közül Háda József, Polgár Gyula, Lázár Gyula, Sárosi György és Toldi Géza, az olasz világbajnokok közül pedig Alfredo Foni, Pietro Rava és Luis Monti játszott, utóbbi azonban 1934-ben szerezte a címét.

Talán nem túl merész átkötés, hogy a Juve most is hasonlóan erős kerettel érkezett Budapestre:

Szczesny, Pinsoglio, Buffon, Chiellini, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Frabotta, Riccio, Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Portanova, Kulusevski, Cristiano Ronaldo, Morata, Dybala.

De Ligt és Alex Sandro sérült, de kettejüket leszámítva Andrea Pirlo a legerősebb tizenegyét küldheti pályára, miután a vasárnapi bajnoki mérkőzésen visszatért Cristiano Ronaldo is. A portugálé a legtöbb egyéni cím, a legtöbb aranylabda a mostani keretben, és említhető még vele kapcsolatban még egy különlegesség: egyike annak a két futballistának, akik angol, spanyol és olasz bajnoki címet is szereztek a pályafutásuk során. A másik is itt van Budapesten: a brazil Danilo, aki otthon, a Santosszal elért sikerei után a Real Madridban, a Manchester Cityben is játszott, mígnem a Juvéba igazolt.

Andrea Pirlo kiemelte a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, hogy jó, hogy újra közönség előtt játszhatnak –

hasonló nagyságrendű publikum előtt a Juve legutóbb még februárban lépett pályára.

A világbajnok futballistából lett újonc edző szerint a Barcelona elleni vereség megmutatott néhány hibát a játékukban, amelyeket ki tudnak javítani. Dicsérte a Ferencvárost, amely szerinte nem érdemelt ilyen súlyos vereséget a Camp Nouban, és jól játszott a Dinamo Kijev ellen.

Az olasz újságírók szinte biztosra veszik, hogy Giorgio Chiellini és Cristiano Ronaldo is visszatér a kezdő csapatba. A Ferencváros kapcsán már nehezebb tippelni, ugyanazok a futballisták állnak rendelkezésre, akik egy hete, a Dinamo Kijev ellen, nagyon valószínű, hogy a kezdő tizenegy is hasonlítani fog az ott látottra. Ez egyben azt is jelenti, hogy

alaposan megváltozik a Fehérvár elleni bajnoki mérkőzést kezdő csapat.

A Ferencváros a Dinamo Kijev ellen a Dibusz – Lovrencsics (Botka, 86.), Blazic, Kovacevic (Dvali, 86.), Heister – Somalia, Sigér (Mak, 73.), Haratin (Laidouni, 65.) – Zubkov, Isael (Boli, 73.), Tokmac összeállításban játszott.

Mint ismert, csak fényképes személyazonosító igazolvány és a jegy felmutatásával lehet belépni a Puskás Arénába a mérkőzésére. A járványhelyzet miatt tanácsos a jegytulajdonosoknak minél korábban érkezni, hogy elkerüljék a zsúfoltságot a beléptetésnél. A maszk viselése a rendezvény teljes időtartama alatt kötelező.