Nyitókép: Kovács Tamás

Huszonöt év után ukrán–ukrán párharcokkal tér vissza Ferencvárosba a BL

Infostart / Dénes Tamás
2020. október 28. 17:06
A Dinamo Kijev ellen játssza huszonöt esztendő után az első hazai BL-mérkőzését a Ferencváros. Kedd este, kilenc órától az a klub lesz a zöld-fehérek ellenfele, amely korábban a legnagyobb szerepet játszotta Szergej Rebrov edző pályafutásában.

A sorsolás óta világos, hogy – miután a Barcelona és a Juventus a további két ellenfél – a Dinamo Kijev elleni mérkőzéseken lehet a legnagyobb esélye a Ferencvárosnak a pontszerzésre, esetleg a győzelemre. Még akkor is, ha az ukrán csapat kerete is jóval erősebb, értéke nagyjából a négyszerese a Fradiénak. (Mi több, jóval több, mint a Ferencváros által kiejtett Dinamo Zagrebé.)

Ellentétben például a Sahtar Donyeckkel, amelynek tizenegy brazil játékosa van, a Dinamo elsősorban az ukrán játékosokra épít, noha természetesen vannak külföldi játékosai is.

A novemberi mérkőzésekre összehívott keretben, amelyben Ihor Haratyin és Olekszandr Zubkov, a Ferencváros két ukránja is tag, Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány tíz Dinamo Kijev-futballistát hívott be,

köztük a kapus Hrihorij Buscsant, aki ellenben nem jött el Budapestre, koronavírusos fertőzése miatt.

A Dinamo edzője a 75 éves Mircea Lucescu, akit Rebron nagyon dicsért a keddi sajtótájékoztatón, mondván, aranyat érő tapasztalata mellett fegyelmezettséget hozott a csapathoz. A veterán román edző a nyáron került Kijevbe, kinevezése azért volt különösen érdekes, mert korábban csak szovjet, majd 1992 után exszovjet államból érkezők kerültek az edzői székbe a klubnál. Jellemzően természetesen ukránok, egyébként is a régi Liverpoolra emlékeztető tradíciót idézve általában a klub korábbi játékosai kaptak megbízást, csak néhány nevet említve már a legendás Valerij Vasziljevics Lobanovszkij utáni korszakból: Anatolij Demjanyenko, Oleg Luzsnij, Oleg Blohin, Alekszej Mihajlicsenko, Szergej Rebrov, Alekszandr Hackevics. (2007-től akadt egy fél évtizedes orosz korszak is, Valeij Gazzajevvel és Jurij Szjominnal, de nem vált be a legeredményesebb orosz klubedzők integrálása.)

Lucescunak a járványhelyzet miatt vannak gondjai az összeállítással, a Ferencvárosból hasonló okból egyedül Myrto Uzuni nem játszhat. Eltiltott nincsen, így

Rebrov majdnem a legerősebbnek vélt tizenegyét küldheti pályára,

amely nyilvánvalóan sokat változik majd az Újpest elleni derbin kezdő tizenegyhez képest, sokkal inkább hasonlít majd a hajrában látott csapatra.

„A Barcelona taktikájához jobban kellett alkalmazkodnunk, most viszont sokkal inkább a saját játékunkra kell koncentrálni. Persze a Dinamo Kijev is nagyon erős csapat, de hazai pályán nekünk kellene érvényesíteni az akaratunkat. Vannak érzelmeim, de profiként ez a felkészülésre nincs befolyással. Annak viszont nagyon örülök, hogy a Dinamo is a BL-főtáblán van. Edzőként a következő három meccs is a fejemben jár, mert meg kell találni az egyensúlyt, hogy ki mennyit játszik. Muszáj elosztani a terhelést. A Barcelona és az Újpest után most jön a Dinamo, majd Fehérvárra utazunk, és a válogatott szünet előtt a Juventusszal játszunk, ez nagyon nehéz sorozat” – foglalta össze gondolatait Szergej Rebrov a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

Mircea Lucescu azt mondta: „Természetesen mindig nehézséget okoz, ha vannak hiányzó futballisták, de ez egy nagy lehetőség azoknak, akik a helyükön léphetnek pályára, hiszen a Bajnokok Ligájában mutathatják meg magukat”. A Ferencvárosról szólva úgy vélekedett, hogy „minőségileg rendkívül sokat javult a csapat, amelybe a klub jelentős összegeket fektetett, a gárda pedig ütőképes lett.”

A mérkőzés 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában, az M4 Sport közvetíti.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
BL – FTC-Dinamo Kijev és a többi érdekes meccs DT-FD
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
BL – FTC-Dinamo Kijev, Sigér Dávid nyilatkozata
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást