Nyitókép: MTI/Komka Péter

Valter Attila akár összetett dobogós is lehet majd a nagy profi körversenyeken

InfoRádió
2020. október 27. 14:05
A következő években akár a közvetlen élmezőnybe kerülésre is lehet esélye Valter Attilának, aki a Giro d`Italián a 27. helyen végzett – vélekedik a Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkára.

A magyar kerékpársport szempontjából is fantasztikus ez az eredmény, nagyon büszkék vagyunk Attilára. Régóta vártunk arra, hogy valaki a közvetlen élmezőnyben, a nagy körversenyeken versenyezzen – mondta Vízer Barnabás, a Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkára az InfoRádióban. A sportvezető szerint a Girón elért 27. hely újoncként, elsőéves profiként még a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő, figyelemre méltó, főleg egy ilyen kalandos, járványos év végén.

A kiugró eredmény azonban nem váratlan, mert Vízer Barnabás szerint hosszú munka eredménye. Valter Attilának már az édesapja is kerékpárversenyző volt, és Attila is gyerekkora óta kerékpározik, az elmúlt három-négy évben csaknem százezer kilométert kellett letekernie, de a munka sem elég: a szakember szerint ahhoz, hogy valaki erre a szintre eljusson, minimum 10-12 élsportban eltöltött év szükséges.

"Attila olyan képességekkel rendelkezik, hogy a hegyi szakaszokon jól tud menni – értékelt Vízer Barnabás –, akár 1500 méter felett is, ahol most ez a verseny is eldőlt, ami szép jövőt jósol neki, akár az ilyen nagy körversenyeken is képes lehet szakaszt nyerni, vagy az összetettben dobogón végezni."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Giro d\'Italia - főtitkár Valter Attiláról FD
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást