Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Guerrieri duplázott a Hungaroringen

Infostart / MTI
2020. október 18. 18:05
A délelőtti első versenyen is diadalmaskodó Esteban Guerrieri győzött a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi fordulójának vasárnapi harmadik futamán, a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festival záróeseményén.

A rajt-cél győzelmet arató argentin pilóta mögött márkatársai, a szintén hondás Tiago Monteiro, valamint Néstor Girolami végeztek a második és a harmadik helyen.

A magyarok közül Tassi Attila (Honda) zárt a legelőkelőbb pozícióban, ő hatodik lett.

A rajt Tassinak nem sikerült igazán jól, pozíciókat veszített, az első kör végére ötödik volt. Az élen Guerrieri, Monteiro, Girolami sorrendben a három hondás száguldott, a világkupában címvédő Michelisz Norbert a rajtpozíciójához képest két helyet javítva 12. volt, Boldizs Bence a 10. helyről a 17. pozícióba csúszott vissza, míg Kismarty-Lechner Gábor a mezőny végén körözött.

Az élen haladó hondás trió nem hibázott, végig szorosan egymás mögött autózva ért célba, Tassi viszont egy helyet veszített és hatodikként intették le. Michelisz nagyot csatázott a középmezőnyben, végül a 10. helyen zárta a futamot. Boldizs a 17., Kismarty pedig a 21. helyen fejezte be a viadalt.

A délelőtt rendezett első futamot Guerrieri Yann Ehrlacher és Girolami előtt nyerte, míg a kora délutáni második versenyen Ehrlacher győzött, Yvan Muller a második, Jean-Karl Vernay a harmadik volt.

A győztes argentin Esteban Guerrieri, az ALL-INKL.DE Muennich Motorsport pilótája a dobogón a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi versenyének első futama után a mogyoródi Hungaroringen 2020. október 18-án. MTI/Kovács Tamás

Az összetett pontversenyben Ehrlacher áll az élen 169 ponttal, mögötte Guerrieri a második (147 pont), Muller a harmadik (114). A magyarok közül Tassi áll a legjobb helyen, 11. 77 ponttal. A címvédő Michelisz két fordulóval a zárás előtt 56 ponttal a 14. az összetettben.

"Az időmérőn sok minden félre ment, de néha vannak ilyen hétvégék, le kell vonnunk a tanulságokat. Igyekeztem jól teljesíteni, függetlenül attól, hogy nem lehettek itt a nézők, ez is egy olyan helyzet, mint amibe már sokszor kerültem, erősebben kell kijönni belőle" - nyilatkozta az MTI-nek Michelisz.

Tassi azt mondta, csalódott a hétvége miatt, szeretett volna ő lenni a legjobb hondás versenyző a Hungaroringen, és a harmadik versenyen dobogóra akart állni. "Meg kell néznünk a telemetriát, hogy kiderüljön, miért szenvedtem jobban, mint a csapattársaim" - jelentette ki.

Boldizs úgy fogalmazott, nagyon elégedettek a hétvégével, különösen a második futammal. "Nagyon biztató volt a tempó, ebből kell építkeznünk, és természetesen vannak olyan helyzetek, amelyeknek a kezeléséhez még rutint kell szereznem" - tette hozzá.

Kismarty-Lechner úgy vélte, nagyon nehéz hétvégéje volt, de folyamatos volt a fejlődés, a második futamot pedig kifejezetten élvezte.

A WTCR idei szezonja a tervek szerint két hét múlva, Spanyolországban folytatódik.

Végeredmény, 3. futam (15 kör, a dobogósok és a magyarok):

---------------------------------------------------------

1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 28:48.553 perc

2. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 0.478 másodperc hátrány

3. Néstor Girolami (argentin, Honda) 0.869 mp h.

...6. TASSI ATTILA (Honda) 3.354 mp h.

...10. MICHELISZ NORBERT (Hyundai) 9.476 mp h.

...17. BOLDIZS BENCE (Cupra) 15.861 mp h.

...21. KISMARTY-LECHNER GÁBOR (Cupra) 1:08.111 perc h.

korábban:

1. futam:

1. Guerrieri 23:12.376 perc

2. Yann Ehrlacher (francia, Lynk&Co) 0.500 másodperc hátrány

3. Girolami 1.105 mp h.

...5. TASSI 2.318 mp h.

...16. BOLDIZS 12.346 mp h.

...20. KISMARTY-LECHNER 40.052 mp h.

21. MICHELISZ 1 kör h.

2. futam:

1. Ehrlacher 29:04.903 perc

2. Yvan Muller (francia, Lynk&Co) 1.496 másodperc hátrány

3. Jean-Karl Vernay (francia, Alfa Romeo) 2.128 mp h.

...6. MICHELISZ (Hyundai) 4.935 mp h.

7. BOLDIZS (Cupra) 6.247 mp h.

...9. TASSI (Honda) 6.992 mp h.

...17. KISMARTY-LECHNER (Cupra) 17.098 mp h.