Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nagy a bizonytalanság a Hosszú Katinka Akadémia körül

Infostart
2020. szeptember 4. 09:48
Csillebérc kiesett, új helyszínt keresnek a létesítménynek.

A kormány határozatban 2017. december 22-én rendelte el, hogy előkészíti a csillebérci ifjúsági tábor területén a több létesítményt is magába foglaló Hosszú Katinka Akadémia létrehozását. A célra 115,8 millió forintot biztosított a kabinet, ennyi pénzt szántak a tervek elkészítésére és a költségvetés összeállítására. Azóta viszont kiderült hogy az ifjúsági tábor helyén nem lesz akadémiája a háromszoros olimpiai bajnok úszónak – írta a Népszava.

„Alapos műszaki előkészítést és vizsgálatot követően a kormány úgy döntött, hogy a Hosszú Katinka Akadémia nem Csillebércen valósul meg. A kormány elkötelezett a hosszú távú sportstratégia megvalósításában, amelynek részeként folyamatosak a sportinfrastruktúra fejlesztések. A Hosszú Katinka Akadémia továbbra is szerepel a stratégia projektelemei között. Az új helyszín kiválasztása és felmérése jelenleg folyamatban van” – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lappal.

Az akadémia létrehozásáról készült kormányrendeletet többször kiegészítették, az utolsó módosítás szerint 2019. február 28-ig kellett volna az emberi erőforrások miniszterének kidolgoznia az üzemeltetés jogi feltételeit. Eddig az időpontig kellett volna bemutatni a beruházás vázlattervét is, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter el tudja dönteni, az akadémia megfelel-e az országképi és településképi arculattal szemben támasztott elvárásoknak.

A Népszava úgy tudja, az akadémia megvalósulását nem segítette elő, hogy Hosszú Katinka és az FTC végül nem tudott megegyezni.