Nyitókép: MTI/AP/Joan Monfort

Most úgy tűnik, Messi maradására van nagyobb esély

Infostart
2020. szeptember 3. 16:10
Jorge Messi – Lionel Messi apja és ügynöke – már nem zárja ki, hogy fia a következő idényben is a Barcelonában futballozzon. Erről írnak a spanyol lapok.

Az idősebb Messitől azt kérdezték az újságírók, hogy fontolgatják-e annak a lehetőségét, hogy a fia a 2020–2021-es idényt a katalánoknál töltse, majd utána ingyen távozzon. Ez új fejlemény az ügyben, hiszen korábban úgy tűnt, a hatszoros aranylabdás inkább kivár, de nem akar tovább pályafutása eddigi egyetlen európai klubjában játszani.

Messi nem vett részt a klub játékosainak vasárnapi koronavírus-szűrésén, s azóta nem látogatja az edzéseket.

Szerdán a klub vezetői, köztük Bartomeu elnök több órán keresztül tárgyaltak Messi tanácsadóival, köztük a játékos édesapjával és testvérével. Az álláspontok nem közeledtek egymáshoz.

A Barcelona ragaszkodik ahhoz, hogy a csapatkapitány kitöltse 2021 júniusáig szóló szerződését, illetve csak akkor járul hozzá a távozáshoz, ha a vevő kifizeti a700 millió eurós kivásárlási árat. A La Liga úgy foglalt állást, hogy a Barcelonának van a vitában jogilag igaza..

Messi ügyvédei továbbra is azzal érvelnek, hogy ügyfelük ingyen távozhat, mert a spanyol bajnokság zárásának kitolódása miatt a felmondási nap is kitolódott.