Nyitókép: Pixabay

Sajtóhír: kiválasztották a Barca új edzőjét

Infostart
2020. augusztus 17. 17:33
Azt már korábban is megszellőztették, hogy Ronald Koeman és Mauricio Pochettino az esélyes.

A 8-2-es történelmi vereség után Josep Maria Bartomeu, a klub első embere jelentette be egy vasárnapi rádióinterjúban, hogy menesztik posztjáról Quique Setien vezetőedzőt. Még a hivatalos bejelentés sem érkezett meg, de a spanyol sajtó már azt is tudni véli, hogy kit választottak a helyére.

Cadena COPE rádióadó úgy tudja, hogy a fenti két jelölt mellett még García Pimienta is versenyben volt, de Josep Maria Bartomeu klubelnök választása Ronald Koemanra, a holland válogatott jelenlegi szövetségi kapitányára, az egyesület egykori legendás védőjére esett – írta a nemzetisport.hu.

A hírek szerint Koeman kétéves kinevezését (azzal a feltétellel, hogy az első év után dönthetnek a sorsáról) a Barcelona ezen a héten bejelenti. A Barcelona kispadjára Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur korábbi menedzsere volt a másik fő jelölt, ám a játékoskeret meghatározó tagjai állítólag nem szerettek volna vele dolgozni.