Nyitókép: MTI/Kollányi Péter

Fél év után először Budapesten lesz nemzetközi úszóverseny

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2020. július 21. 19:17
A Margitszigetre a házigazda a legjobb cseh, osztrák és lengyel úszókat várja, pörgős esemény lesz.

Fél év után a Margitszigeten rendezhetnek először rangos nemzetközi úszóversenyt (Négy Nemzet Úszótorna). A péntektől vasárnapig tartó viadalról beszélt az InfoRádióban Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, aki szerint most a biztonság a legfontosabb, ezért a nézők csak televízión keresztül kapcsolódhatnak be a versenybe.

"Nagy az érdeklődés, a versenyzők is nagyon várják, ez óriási büszkeség. Már

több mint ezer nevezésnél tartunk,

így ez egy komoly, szép, nagy verseny lesz belbecs és külcsíny tekintetében is" - számolt be Wladár Sándor, aki reméli, hogy miután mindenki pozitív szájízzel tér haza a viadalról, idén még egyszer Budapestre jöhet hasonló okból.

Ez persze függ a koronavírus-helyzettől és a támogatói jelenléttől is; ezúttal a Magyar Energetikai és Közműfejlesztési Hivatalnak lehet köszönni, hogy ez a verseny egyáltalán létrejön.

A verseny igen nézőbarátnak ígérkezik, alig 70 perc alatt "lezavarnak" egy-egy döntőszakaszt (délutánt).

Felmerülhet a kérdés:

ugyanezen a napon, ugyanígy a Margitszigeten a vízilabdázók nézők előtt játszanak a Magyar Kupában,

hogyan lehet, hogy az úszóknak mégsem lehet szurkolni?

"Alapvetően a biztonságra törekedtünk, napról napra változik a helyzet, ennyi volt az oka. Reméljük, hogy a vízilabdázók eseményével sem lesz baj" - felelt Wladár Sándor úszóelnök.

Nem csúcsformában

Az úszók - ezt már Sós Csaba szövetségi kapitány közölte az InfoRádióban - vegyes állapotban vannak, de nem azért, mert ki kevesebbet, ki többet edzett.

"A kihagyás a körülményekből fakadt, és nem mindenkire hatott ugyanúgy. Van, akinek kifejezetten jól jött a pihenés, akár pszichésen, akár pszichikailag. Az idősebb versenyzőknek a kihagyás nem feltétlenül jó, de ők sokkal jobban ismerik a testüket, és sokkal jobban karban is tudják tartani magukat, zömük pontosan tudja, hogy mi után mi következik. Hosszú Katinka is megjárta már a mennyet és a poklot is, nagy meglepetés őket nem érheti" - fogalmazott az úszókapitány.

Meglátása szerint néhányaknak kifejezetten jót fog tenni 2-3 kiló felesleg, de azért a többségre nem ez a jellemző, és hát

a hízás most feltehetőleg sokakat utolért.

És milyen eredményekre számít?

"Gyengékre. Jól néznénk ki, ha az úszás menne munka nélkül is. Ez nem az olimpiai csúcsforma lesz, ami az eredeti terv szerint lett volna" - zárta gondolatait.

A versenyen Ausztria, Csehország és Lengyelország legjobbjai csobbannak majd, délelőtt előfutamokra, délután döntőkre kerül sor. A magyar színeket nem csak válogatott úszók képviselik, de a döntők során a mieink közül is csak a legjobb kettő úszhat döntőt egy-egy számban.

A viadal után a versenyzők három hétre visszavonulhatnak, hogy aztán megkezdődjön a felkészülés a jövő évi feladatokra, köztük várhatóan a tokiói olimpiára is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Wladár Sándor a margitszigeti kezdésről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Sós Csaba a Négy Nemzet Úszótornáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást