"Ha volt időm, akár fél, akár másfél percem, akkor törekedtem arra, hogy az esemény közvetítésén túl valami többletet adjak, ami lehet akár művelődéstörténet vagy kultúrtörténet, mert a mi feladatunk hármas: információ, edukáció, rekreáció, azaz hírszolgáltatás, benne a közvetítés, a nevelés, az ismeretterjesztés és a szórakoztatás" – mondta a sportriporteri munkáról a szakma legismertebb arca és hangja.
Novotny Zoltán beszélt a tudósítás egyszerűségéről és nehézségeiről, mint mondta, azt tanítják az újságíró-iskolában, hogy egy tudósítás legyen bármilyen rövid, az elején mindig legyen egy felütés, amire felkapják a fejüket. "Ez olyan mérkőzés volt, hogy utána még a labdát is borogatni kellett" – említette példaként, de hozzátette, van több iskola is, van, aki az eredményt teszi inkább a tudósítás elejére. aztán van, aki kronologikusan meséli el a történteket, míg mások az esemény legfontosabb néhány mozzanatát emelik ki, amelyekre a szurkolók még hetek múlva is emlékezni fognak.
"Ez egy kicsit már művészet is"
– mondta az általa évtizedek óta gyakorolt műfajról, de beszélt egy másik követelményről is, amivel a beosztottait is bosszantotta: "Azt mondtam nekik, lehessen érezni, hogy ott vagytok." Mint kifejtette, szerinte egy tudósítást az internetes közvetítés alapján is el lehetne mondani, ezért ha valaki ott van a mérkőzésen, úgy kell fogalmazni, hogy a hallgató is érezze, a riporter a helyszínről tudósította.
"Az ember nem tagadhatja le magát,
ha egy héten vagy egy féléven át még sikerülne is, de közel hatvan éven át aligha. Én magamat adom" – mondta Novotny Zoltán arról, hogy mennyire lehet szubjektív egy riporter. Úgy fogalmazott, hogy elfogult, mert szereti a sportolókat, a sportágakat, a küzdelmet, az összecsapást, a munkát, amivel elérik az eredményeket.
"És szeretem a magyar sikereket. Amikor Kozák Danuta beérkezik a kajakjával, amikor Hosszú Katinka világcsúccsal becsap a célba, amikor Majoros István a hosszabbításban legyőzi birkózásban az ellenfelét, amikor Kádár indításával Priskin elindul a bal oldalon, és az Európa-bajnokságra lövi ki a magyar futballcsapatot. Vagy azt is, amikor a vízilabdázók csalafintán játszanak" – mondta a 80 esztendős riporter, aki azt is elárulta, hogy kezdetben a kézilabdát nem szerette, mert nem volt támadóidő, sokáig passzolgathattak a játékosok, és mire belekezdett volna egy történetbe, mindig akkor esett a gól. Ma már a kézilabdát is imádja, mert tudja, hogy mikor lehet történeteket mondani, és mikor kell csak a labda útját, a játékos mozgását figyelni.
Hallgassa meg a teljes beszélgetést: