Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megszólalt Varga Dénes a sérüléséről

Infostart / MTI
2020. június 8. 19:45
A válogatottbeli jövőjéről homályosan beszélt az olimpiai bajnok.

Súlyos térdsérülés után megműtötték Varga Dénes, a férfi vízilabda-válogatott csapatkapitányát, A játékos a vlv.hu szakportálnak adott interjúban elmondta, egy teljesen felesleges és elkerülhető baleset történt egy csapatprogramon.

„Volt egy csapatprogram, amin a részvétel kötelező volt és bár nem sok kedvem volt jelen lenni, csapatkapitányként nem szívesen bojkottáltam volna ezt az eseményt.

Egy szerencsétlen mozdulat következtében megsérült a térdem.

A dolog azért fájó, mert akkor is dühös lennék, ha ez vízilabdázás közben történt volna, mert azért "valahol" mégiscsak az a dolgom” – fejtette ki.

Megjegyezte, ez várhatóan kisebb törést okoz majd a karrierjében, hiszen egy ilyen sérülés után nem az lesz az első gondolata az edzőteremben, hogy csúcsot döntsön, hanem hogy egyáltalán "nekiálljon-e" edzeni.

„Az az érzés, ami korábban átjárt az elvégzett munka által és a megnyert címek által, az a megfelelő pihenés mellett nagyban azon is múlott, hogy hogy tudok edzeni, mennyit tudok az edzésbe beletenni. Mert ez alapvetően határozza meg, hogy miként állok a játékhoz, a meccshez, milyen önbizalmam van. Ez valószínűleg újra felépíthető, csak idő kell hozzá. És hiába halasztották el egy évvel az olimpiát, ahhoz nekem nagyon kellene kapkodni, hogy addigra újra visszaszerezzem azt az állapotot, amiről beszéltem. Nem tudom, hogy 33 évesen mennyire szeretnék kapkodni, túlvállalni magam” - utalt arra a világ legjobbjának is megválasztott pólós, hogy nem biztos, hogy formába tud ismét lendülni az ötkarikás játékokig.

Varga Dénes megjegyezte, jelenleg úgy gondolja, hogy az erejéből reálisan arra futja, hogy a Ferencvárossal még két évig szóló szerződését kitöltse, ezalatt pedig újabb két bajnoki címet nyerjen a zöld-fehérekkel, ebben az esetben klubszinten velük lenne a legeredményesebb a pályafutása.

"Sok komponenses hátteret igényelne, hogy eredményesen szerepeljek a válogatottban. Jelenleg nem látom, hogy ez meglenne, és hogy ezt bele tudnám tenni.

Bár még az elején vagyok, de azt sem látom, hogy meglenne a szándék, és biztosítottak lennének a lehetőségek a vízilabda közegében ahhoz, hogy az én gyógyulásom, regenerálódásom kellően intenzív legyen" - fogalmazott kissé homályosan a kiváló játékos a válogatottsággal kapcsolatban.

Hozzáfűzte, ez nem jelenti azt, hogy nem tesz meg mindent, de a családja és a civil élete egyre fontosabb számára.

"Az a prioritás, hogy rájuk fordítsam azt az időt, amit egy ilyen helyzetben az extra gyors gyógyulás igényelne" - szögezte le Varga Dénes.