Nyitókép: CYFRASPORT

A lengyelek úttörők lennének a járványban

Infostart / MTI
2020. május 25. 20:49
Zbigniew Boniek, a Lengyel Labdarúgó Szövetség, a PZPN elnöke arra kérte Mateusz Morawiecki miniszterelnököt: engedélyezze, hogy szurkolók is lehessenek a stadionokban a szezon folytatásában.

A március 9. óta szünetelő Ekstraklasa pénteken folytatódik, de a kormány döntése értelmében a mérkőzéseket – a koronavírus-járvány miatt – zárt kapuk mögött rendezik.

A Przegląd Sportowy című lapnak adott interjújában Boniek elmondta, arra kérte a miniszterelnököt, engedélyezze, hogy korlátozott számban beengedjék a szurkolókat a meccsekre.

„Mindannyian vissza akarunk térni a valósághoz.

Megnyitották a bevásárlóközpontokat, az éttermeket és a parkokat, ezért beszélnünk kell arról is, hogy megnyissuk a stadionokat a nézők számára”

- nyilatkozta.

A nyolcvanas évek világklasszisa, a Juventus és az AS Roma korábbi kiváló középpályása hangsúlyozta: nem tömeges eseményekben gondolkozik, mérkőzésenként legfeljebb 999 ember lehetne a lelátókon. Hozzátette, ez a megoldás biztonságos lenne, ha mindenki betartaná a szabályokat.

„Szövetségünk elkészítette azt a speciális programot, amely tartalmazza a szabályokat. Ezeket a kluboknak követniük kell. Ha a kormány elfogadja ezt, akkor a szezont szurkolók előtt fejezzük be. Ha nem, akkor nélkülük" - mondta Boniek.

Az elnök kifejtette, csaknem ezer néző jó hangulatot teremtene minden meccsen, de természetesen a biztonság és az egészség a legfontosabb szempont.

„A tervünk szerint a belépéskor ellenőriznék a szurkolók testhőmérsékletét, és kötelező lenne maszkot viselniük.” – fűzte hozzá.

A lengyel élvonalban 26 forduló után a varsói Legia nyolc ponttal vezet Vida Kristopher csapata, a címvédő Piast Gliwice előtt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!