Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kammerer párostársa szeptemberig nem versenyezhet

Infostart
2020. május 20. 16:44
Az Infostart.hu is beszámolt korábban arról, hogy Gál Péter kajakozót – aki Kammerer Zoltánnal párban készült a tokiói olimpiára – a kijelölt gyalogátkelőhelyen elütötte egy személyautó. A sportoló Borsnak nyilatkozott állapotáról.

„A zuhanás következtében kificamodott a két vállam, ezért rögzítő kötést viselek. A vétkes sofőr egy 21 éves lány volt, aki azonnal a segítségemre sietett, majd utána a kórházba szállítottak” – mondta a sportoló a Borsnak.

A gázoló ellen vádat emelnek. Mint kiderült, Gál szeptemberig nem sportolhat. Óriási szerencsével kerülte el a nagyobb bajt, a vállficam mellett csak kisebb horzsolásokat szenvedett, és ugyan a lába is fáj, a fejét szerencsére nem érte ütés.

Ebben a helyzetben kérdéses, kivel evezhet egy hajóban a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán. A május 26-án, Szolnokon rajtoló olimpiai tájékoztató versenyen a koronavírus-fertőzésen április közepén átesett Varga Ádámmal ül közös hajóba.

Egy új válogatási elv értelmében májusban, júniusban és júliusban valamennyi válogatott egység hatszor ül majd hajóba.

„Alkalmanként délelőtt tíztől, majd két óra pihenőt követően délután újra teljesítjük az ezres távot. A hat felmérő fontos támpont lesz Hüttner Csaba szövetségi kapitány számára – tette hozzá Kammerer.