Nyitókép: Facebook

Attasé lesz New Yorkban a világbajnok vízilabdázó

Infostart
2020. május 13. 14:47
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán ismertette, hogy Gór-Nagy Miklós lesz Magyarország New York-i Főkonzulátusának külgazdasági attaséja.

„Újabb világbajnokot köszönhetünk a csapatban: dr. Gór-Nagy Miklós világ- és háromszoros magyar bajnok vízilabdázó, jogász, közgazdász. Hamarosan Magyarország New York-i Főkonzulátusának külgazdasági attaséja” – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.

Gór-Nagy Miklós 1983. január 8-án született, a BVSC-ben kezdte pólóskarrierjét, szerepelt az Egerben és a Honvédban is. Az Egerrel két bajnoki címet is szerzett. 2014-től az OSC-ben játszott, 2018-ban szerződött a Ferencvároshoz, ahol tavaly mindent megnyert: európai Szuperkupát, Magyar Kupát, magyar Szuperkupát, bajnokságot, majd Bajnokok Ligáját.

2013-ban tagja volt a világbajnokságot nyerő magyar válogatottnak, és szerepelt a 2017-ben vb-ezüstérmes együttesben is. Európa-bajnokságról két ezüstje (2006, 2014) és egy bronzérme is van (2016), míg a Világligán négy ezüstöt szerzett (2005, 2007, 2013, 2014).