Megvan, melyik futballklubnál van a legtöbb fertőzött a világon

Infostart
2020. május 7. 16:01
A Rio de Janeiró-i Flamengo, Brazília legnépszerűbb csapata közleményben tudatta, hogy április 30. és május 3. között megvizsgálták a klub tagjait. A 293 tesztből 38 pozitív lett.

A közlemény rögzíti: „A 293 megvizsgált közül 38 tesztje lett pozitív, még tünetek nélkül. Vagy úgynevezett tünetmentes pozitív. Tizenegy olyan személyt találtak, akiket korábban már elért a vírus, de tünetek nélkül, és akiknek már volt pozitív IgG antiteste.”

A fertőzöttek közül hárman az első csapat tagjai.

Elhunyt az egyik veterán gyúró, a 69 éves Jorginho, polgári nevén Jorge Luiz Domingos, aki a klub aranykorszakában, a nyolcvanas évek legelején került a Gaveára, a klub edzőközpontjába, s egészen 2020 márciusáig szolgálta a klubot. Dolgozott a válogatott medllett is, mégpedig 2002-ben, a Távol-Keleten, a brazilok ötödik világbajnoki címének megnyerésekor.

Továbbra sem tisztázott, hogy a csapat portugál edzője, Jorge Jesus átesett-e a betegségen, az első tesztje negatív, a második pozitív, majd a harmadik újra negatív lett.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!