Nyitókép: Pixabay.com

Már szombaton találkozik két NB I-es klub

Infostart
2020. május 6. 15:29
A Debreceni VSC és a Kisvárda is közölte honlapján, hogy a két csapat május 9-én, szombaton, zárt kapus edzőmérkőzést vív egymással utóbbi pályáján, a Várkertben.

A Loki honlapja közli a tényt, hogy „a DVSC labdarúgócsapata két héttel ezelőtt elkezdte a kis csoportos edzéseket, majd a kormányrendelet döntése értelmében hétfőtől már együtt tréningezhet a Debreceni Labdarúgó Akadémián.”

Vitelki Zoltán együttese május 23-án pótolja a Ferencváros ellen az első fordulóban elmaradt idegenbeli bajnoki mérkőzését, majd egy héttel később, ugyancsak Budapesten, a Bp. Honvéd vendége lesz.

A Kisvárda honlapja megemlíti, hogy „a szombati mérkőzés kétszer hatvan perces lesz, a nyilvánosságtól elzárva, zárt kapuk mögött, az előírások szigorú betartása mellett. A tervek szerint a két csapat a jövő hétvégén a DVSC edzőbázisán, Pallagon játssza le a visszavágót.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!