Nyitókép: Edoardo Bauer

Két hónap után talált haza Szalay Balázs elveszett autója

Infostart
2020. április 30. 07:26
Kalandos útja volt az Opelnek, mire megtette a Doha–Budapest utat.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László autós páros a tereprali világkupa katari versenyén, február 27-én az abszolút nyolcadik helyen ért célba Dohában, majd a csapat berakta a versenyautót és az alkatrészeket egy konténerbe, a konténert pedig utóbb hajóra tették.

A teherhajó elindult Genova irányába, de a kirobbanó koronavírus-járvány miatt sem ott, sem Marseille-ben nem fogadták, végül három héttel ezelőtt Rotterdamban ért partot. Az Opel Grandland X most, több mint két hónap és kalandos utazás után végre hazaért.

"Április 7-én kötött ki a komp, 11-én szóltak nekünk, hogy kipakolták a konténerünket, mehetünk érte. A hollandokkal egyeztettünk, megvoltak a logisztikai papírjaink, az igazolás, hogy ott van az autónk, a német rendőrök ennek ellenére nem engedték át az autóért utazókat a határon, sőt, visszafordították őket, és egy darabon díszkíséretet kaptak, hogy biztosan hazajöjjenek" – mondta Szalay Balázs.

Végül egy logisztikai cég segít, egy targoncával kamionra rakták fel az Opelt, és szerda reggel kilenc órakor érkezett meg a műhelybe. Most új külsőt kap, és elkezdjük rajta a tervezett átalakításokat is, hogy felkészüljenek a Marokkó-ralira, amely valószínűleg a legközelebbi sivatagi világkupa-verseny lesz.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!