Nyitókép: www.uefa.com

Az UEFA határidőt szabott egy fontos döntéshez

Infostart
2020. április 28. 19:06
Az UEFA arra kérte az európai országok labdarúgó-szövetségeit, hogy május 25-ig nyilatkozzanak arról, hogy tervezik-e befejezni a felfüggesztett idényt, vagy befejezettnek nyilvánítják.

Az UEFA két nappal későbbi végrehajtó bizottsági ülésén tervezik meghatározni, a Bajnokok Ligája és az Európa Liga újraindításának dátumát.

A múlt héten az UEFA az 55 nemzeti szövetség képviselőjével tartott videokonferencia után egyértelművé tette, hogy szeretné, ha a pályán dőlne el, hogy mely klubok kerülnek a 2020–2021-es nemzetközi kupaidény szereplői közé. Az európai szövetség arra ösztökélte a szövetségeket, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy befejezzék az idényt.

Megállapította, hogy „különleges esetekben” elképzelhető, hogy nem fejezhető be egy országban a bajnokság, de ebben az esetben is arra kéri az ország szövetségét, hogy legalább az európai kupaindulásra esélyes csapatok között próbáljon meg mérkőzéseket lebonyolítani.

Az is elképzelhető, hogy valahol semmiképpen sem lehet majd játszani – ebben az esetben az országos szövetség feladata lesz majd kijelölni a kupaindulókat.

Külföldön és itthon

A napokban az élbajnokságok közül az angol, az olasz és a német is kijelentette, hogy a pályán szeretné befejezni a szezont, míg egy héttel ezelőtt a magyar szövetség (MLSZ) is hasonlóan foglalt állást, több európai szervezettel egyetemben. Európában előbb április elején Belgiumban, majd múlt pénteken Hollandiában nyilvánították befejezettnek az idényt, előbbiben viszont a labdarúgóklubok végül elhalasztották a szezon lezárását hivatalosan is jóváhagyó, hétfőre tervezett szavazást.

Az MLSZ pénteken közölte, hogy amennyiben a kormány részben vagy egészben feloldja az érvényben lévő tilalmakat a koronavírus-járvány kapcsán, vagyis engedélyezi csapatedzések tartását és sportesemények megrendezését, akkor az UEFA nemzetközi felnőtt nagypályás versenyeire kvalifikáló versenysorozatok folytatására a kormányrendelet megjelenésétől számított huszadik napot követő első szerdától vagy szombattól - amelyik előbb van - , de legkésőbb június 13-tól kerül sor.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!