Nyitókép: MTIKovács Tamás

Készül a folytatásra a magyar futball

Infostart
2020. április 27. 12:24
Az MLSZ a múlt hét végén közleményben jelezte, hogy – amennyiben a kormány idevágó rendelkezései azt lehetővé teszik – elsősorban a nemzetközi kupasorozatokba kvalifikáló bajnokságokban és a férfi Magyar Kupában igyekszik befejezni a felfüggesztett 2019–2020-as idényt.

A múlt hét eseménygazdag volt a magyar labdarúgásban, természetesen a pályán kívüli eseményeket tekintve. Kedden az MLSZ online közgyűlésén újraválasztották Csányi Sándort és a régi elnökséget. Szerdán megjelent a kormányrendelet, amely feljogosítja a klubokat arra, hogy – a vészhelyzet idejére – egyoldalúan akár hetven százalékkal csökkentsék alkalmazottjaik fizetését. Pénteken aztán megjelent a már említett közlemény, amely március közepe óta a leghatározottabb jel a folytatásra.

Az OTP Bank Liga csapatai közül hét, a Bp. Honvéd, a Debreceni VSC, a Ferencváros, a Kaposvár, a Kisvárda, a Mezőkövesd és a ZTE FC már korábban megkezdte a felkészülést, német mintára, kis csoportokban dolgozva. A diósgyőri mezőnyjátékosok szerdától tréningeznek majd, a kapusok, Andrusch József, a korábbi válogatott irányításával, már „munkába álltak”. Hamarosan várhatóan a további négy klubnál (MOL Fehérvár, Paks, Puskás Akadémia, Újpest) is megkezdődik a munka.

A múlt heti kormányrendeletben adott lehetőséggel, a játékosok fizetésének egyoldalú csökkentésével még egyik élvonalbeli klubnál sem éltek.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete – a honlapján olvasható közleményben így foglalt állást erről: „Remélhetőleg azok az egyesületek, akik akár saját kezdeményezésükre, akár a játékosok felajánlását követően már túl vannak a bértárgyalásokon, nem érvényesítik ezt a lehetőséget. Sajnos a kormányrendelet nem szabályozza, hogy egyébként az eredeti vagy a már csökkentett bérek jelentik a számítás alapját. Ha ez utóbbi, akkor előfordulhat, hogy a játékos az eredeti bérének a 10-15 százalékához jut hozzá a jövőben, ez súlyosan méltánytalan lenne. Jogkövető állampolgárként kívánunk viselkedni, és reméljük, hogy a klubok sem kívánnak visszaélni a kormányrendelet adta lehetőséggel. Az egyoldalú jognyilatkozattal történő módosítás lehetőségének ténye mellett bízunk abban is, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbra is a megegyezés fogja irányítani a klubok és a játékosok jogviszonyát. Fontos információ, hogy a csökkentés csak a vészhelyzet idejére érvényes.”

A korábbiakban több csapatnál is közös megegyezéssel csökkentették a béreket. A Diósgyőrnél harminc, a Ferencvárosnál, a DVSC-nél, a ZTE-nél húsz százalékos bércsökkentésről állapodtak meg, általában három hónapos intervallumra.

Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója úgy nyilatkozott a klubja honlapján: „Mi úgy számolunk, hogy már május 23-ától vagy 27-től jöhet a folytatás. Persze, a helyzet rendkívül képlékeny, de szeretnénk a lehető legjobban felkészülni a folytatásra, még ha az esetleg egy-két héttel későbbre is tolódik.”

Csányi Sándor múlt kedden úgy fogalmazott a csakfoci.hu honlapnak: „Ha nem tudunk június 13-ig kezdeni, akkor le kell zárni a bajnokságot. Ha ez megtörténik, akkor két forgatókönyv van. Az egyik, hogy nem lesz feljutó és kieső sem, a másik pedig, hogy lesz feljutó, és ebben az esetben 14 csapattal rajtol a következő idény. Ha Ausztria úgy ítéli meg, el tudják kezdeni a bajnokságot, akkor reméljük, mi is eljuthatunk erre a pontra néhány héten belül. Jó lenne, ha nem az utolsó pillanatokban, hanem már májusban.”

Az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényéből, a Ferencváros két elmaradt mérkőzésén kívül nyolc forduló van hátra, azaz pontosan ötven mérkőzés. Nagyon erőltetett menetben ez akár egy hónap alatt lejátszható. Ha Benczés Miklós számítása beigazolódik, s lehet még májusban játszani, június 30-ig befejezhető az idény.

Ennek fontosságát Sallói István, a ZTE klubigazgatója világította meg a Nemzeti Sportnak: „Június harmincadikán játékosaink túlnyomó többségének lejárt volna a szerződése, de sikerült megállapodnunk, hogy ha az MLSZ kitolja a bajnokság végét, az idény tényleges végéig érvényben maradnak a lejáró szerződések is. Minden játékosunkkal meg tudtunk ebben egyezni, így nem fenyeget a veszély, hogy nem tudjuk befejezni a bajnokságot.”

Ugyanő beszélt a DigiSportnak a költségvetési nehézségekről: „júliusra nincs költségvetésünk, mert az már a következő évre vonatkozna. Tehát a két idény közé beszorulunk, mert ha júliusban kell befejezni a bajnokságot, de a végén kiesünk, a következő évünkben NB II-es költségvetésünk lesz csak. Viszont erre a júliusra, akár augusztusra NB I-es bérkeretet kellene garantálnia a tulajdonosnak, ami lehetetlen. Az optimális az lenne, ha június harmincadikáig le lehetne zárni minden bajnokságot.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!