Nyitókép: Kollányi Péter

Egy magyar, akinek jól jött a koronavírus-járvány

Infostart
2020. március 21. 07:00
Pars Krisztián nem bánná, ha a tokiói olimpiát két vagy három hónappal elhalasztanák.

A londoni kalapácsvető olimpiai bajnok Pars Krisztián egyedül jár ki az üres szombathelyi atlétikai pályára, telefonon és üzenetben kapott edzői utasításokat követve dob és erősít, a szövetségnek és a helyi támogatójának köszönhetően bevásárlás nélkül is biztosított a bőséges és biztonságos étkezése, saját mozgásterét pedig a „Maradj Otthon” jótanácsát követve a lehető legkisebbre szűkítette.

„Van már gyakorlatom a magányos munkában, nem is olyan régen volt már részem ilyenben, érzem, hogy meddig mehetek el, illetve hol az a határ, amit átlépve újra megsérülhetnék" – mondta a 38 esztendős Pars Krisztián az SzPress Hírszolgálatnak. Fogalma sincs arról, hogy mi lesz azokkal a versenyekkel, ahol az olimpiai szintet teljesíthetné.

A „műtétrekorderként” is emlegetett atlétaveteránt legutóbb tavaly októberben, közvetlenül a dohai világbajnokság után Hangody László operálta meg. A bal térdében beszakadt belső ínszalagját kellett kezelésbe venni, porcsérülését sem volt rutinfeladat orvosolni.

"Én annyira nem bánkódnék, ha a NOB a járványveszélyre, meg az elmaradó versenyekre hivatkozva úgy döntene, hogy két vagy három hónappal elhalasztja olimpiát.

Az idő ugyanis nekem dolgozna, mert még mindig tartanom kell a visszasérülés veszélyétől. A professzor úr is arra figyelmeztetett, hogy csak akkor engedjem ki a féket, ha már nem görcsölök a térdem miatt. Megértettem, hogy bizonyos gyakorlatokat és dobásszámot csak megszilárdult porcréteggel végezhetek el. Arról sem szabad megfeledkeznem, hogy hány éves vagyok" mondta a kalapácsvető, aki szorgalmasan készül, amíg "le nem intik az olimpiai szereplésről álmodó sportolók futamát".

"Hiába szeretnék többet,

nekem már csak egy dobásom maradt, azt viszont semmiképpen sem szeretném elpasszolni.

Tavaly a dohai világbajnokságon, október másodikán kerültek sorra a kalapácsvetők, ha idén az olimpián is így lesz, egy szavunk se lehet, csak a legrosszabb forgatókönyv ne kerüljön elő” – mondta a kétszeres Európa-bajnokdobóatléta.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!