Nyitókép: MTI/EPA/Majama Kimimasza

Koronavírus – Az év végére halaszthatják a tokiói olimpiát

Infostart
2020. március 3. 13:04
A koronavírus-járvány kitörésének megelőzése érdekében lehetőség van arra, hogy az év végéig bármikor megrendezzék a tokiói nyári olimpiát.

Hasimoto Szeiko, az olimpiáért felelős miniszter egy parlamenti kérdésre válaszolva azt mondta, a Tokió városa és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közötti született megállapodás lehetővé teszi, hogy szükség esetén a 2020-as nyári olimpiát az év végére halasszák el a koronavírus-járvány miatt – írja a BBC.

A szerződés ugyanis azt írja elő, hogy a játékokat 2020-ban kell megrendezni, amit úgy is lehet értelmezni, hogy lehetővé teszi a halasztást – mondta a miniszter.

Az olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendeznék, és az időpont módosításának a joga a NOB-é a szerződés szerint. Hasimoto jelezte, mindent megtesznek, hogy a tervezett időpontban legyenek a nyári játékok.

Thomas Bach, a NOB elnöke a múlt héten úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy a koronavírus-járvány miatt nem kell elhalasztani az olimpiát, és az eredeti időpontban rendezik meg. Közben azonban sorra mondják le a nemzetközi sportversenyeket, például a fedett pályás atlétikai világbajnokságot vagy a Forma–1-es Kínai Nagydíjat, és több olimpiai kvalifikációs eseményt is későbbi időpontra halasztottak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!