Nyitókép: NIKLAS HALLEN

Sarri: őszintén, ez nagyon kevés

Infostart / MTI
2020. február 27. 13:36
Maurizio Sarri szerint csapata, a Juventus lassan játszott az Olympique Lyon elleni labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első meccsén.

A francia együttes hazai pályán a találkozó nagy részében jobban játszott esélyesebb olasz riválisánál, mely csupán a mérkőzés utolsó szakaszában tudott komoly nyomást gyakorolni ellenfelére, viszont nem sikerült egyenlítenie, így 1-0-s vereséget szenvedett.

"Túl lassan járattuk a labdát és így rendre rossz pozícióba kerültünk a pályán.

A második félidő már jobb volt, de őszintén, ez nagyon kevés egy Bajnokok Ligája-mérkőzéshez" - mondta az összecsapást követő sajtótájékoztatón az olasz vezetőedző, aki a hajrában két büntetőgyanús esetnél is hevesen reklamált a bíróknál.

A torinói játékosok önkritikusan értékelték teljesítményüket, szavaikból pedig az derült ki, hogy értetlenül állnak a gyenge produkciójuk előtt.

"Minden labdára mi értünk oda később, nem tudom, miért" - nyilatkozta Leonardo Bonucci csapatkapitány. "Valami nem volt rendben a hozzáállásunkkal, már a kezdőrúgástól érezni lehetett. Messze voltunk egymástól, könnyűvé tettük a lyoniak dolgát. Keményen kell dolgoznunk a visszavágó előtt, mert Torinóban nem engedhetünk meg magunknak ilyen gyenge produkciót".

A francia csapatnál érthetően lényegesen boldogabban nyilatkoztak.

"A meccs előtt nem mi számítottunk esélyesnek, de nagyon jól futballoztunk. A visszavágóra nagy önbizalommal utazhatunk majd el" - jegyezte meg Houssem Aouar, a lyoniak góljának előkészítője.

Rudi Garcia vezetőedző kollégájához hasonlóan úgy látta, hogy a két félidőben más volt a játék képe.

"Az első félidő gyönyörű volt. Nem csupán hibátlanul védekeztünk, de a játékosok tökéletesen betartották a taktikát. A másodikban már nehezebb dolgunk volt, nem volt nálunk a labda és minden energiánkat a védekezésre kellett összpontosítanunk" - mondta a szakember, aki megjegyezte, a legfontosabb, hogy nem kaptak gólt.

A visszavágót március 17-én rendezik Torinóban.