Győzelemmel búcsúzott a Debrecen

Infostart / MTI
2020. február 9. 20:57
A Debrecen 29-28-ra győzött a cseh bajnok DHK Baník Most otthonában a női kézilabda EHF Kupa csoportkörének utolsó fordulójában vasárnap.

A DVSC három győzelemmel és három vereséggel az A csoport harmadik helyén végzett.

Eredmény, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, A csoport:

DHK Baník Most (cseh)-DVSC Schaeffler 28-29 (12-14)

A két csapat debreceni mérkőzését január 11-én a DVSC nyerte 36-29-re. A vasárnapi találkozónak nem volt tétje, ugyanis már korábban biztossá vált, hogy egyik csapat sem juthat tovább a negyeddöntőbe.

Jól védekeztek a debreceniek, tíz perc alatt mindössze egy gólt kaptak, de támadásban nem voltak kellően hatékonyak, hiszen csupán háromszor találtak be. A túlságosan szigorú játékvezetői felfogás miatt a meccs első harmadában mindkét csapat négy kiállítást kapott, ezt a csehek tudták jobban kihasználni és egyenlítettek. A hazaiak a vezetést nem tudták átvenni, mivel a Debrecen lendületbe került és a szünetben 14-12-re vezetett.

A második felvonás elején már négy gól volt a különbség a magyarok javára, ám a pont nélkül álló csehek a tét nélküliség ellenére rendkívül motiváltak, lelkesek voltak, előbb felzárkóztak, majd egyenlítettek, sőt egy 4-0-s sorozat végén már kettővel ők vezettek. A folytatásban Oguntoye Viktória védéseire alapozva 5-1-es szériával válaszolt a DVSC. A közepes színvonalú meccs izgalmas hajrájában a magyar csapat elrontotta az utolsó támadását, a Baník Most tíz másodperccel a vége előtt büntetőhöz jutott, de Oguntoye ezt is hárította, így csapata egy találattal győzött.

A mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak részéről Jana Sustková, a vendégektől pedig a montenegrói válogatott Jelena Despotovic volt egyaránt nyolc góllal.

A negyed- és az elődöntő sorsolását kedden délelőtt rendezik Bécsben. A címvédő Siófok ellenfele az orosz HK Lada Toljatti, a török Kastamonu Belediysei GSK vagy a román CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud lesz.

A csoport végeredménye

1. Thüringer HC (német) 12 pont, 2. Kastamonu Belediysei GSK (török) 6, 3. Debrecen 6, 4. DHK Baník Most 0

korábban

B csoport: Siófok KC-CS Magura Cisnadie (román) 34-22 (15-12)

A végeredmény: 1. Siófok KC 10 pont, 2. Podravka Koprivnica (horvát) 8, 3. Köbenhavn HB (dán) 6, 4. CS Magura Cisnadie 0

C csoport: Érd HC - CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) 24-24 (12-12)

A végeredmény: 1. Odense HB (dán) 10 pont, 2. CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud 7, 3. Érd HC 6, 4. MKS Lublin (lengyel) 1

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak. A csoportok első két helyezettje jutott a negyeddöntőbe.