Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

A Liu testvérek újabb kettős diadala

Infostart / MTI
2020. január 26. 19:43
Liu Shaoang arany-, míg bátyja, Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert összetettben a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság utolsó napján. A magyar válogatott négy arany- és három ezüstéremmel a hollandok mögött a második helyen zárt.

A férfiak rajtprocedúrája némileg elhúzódott, a két holland versenyző ugyanis rossz sorrendben állt fel. Amikor ezt az indítóbíró kiszúrta, a hollandok nagy nevetés és egy pacsi kíséretében helyet cseréltek.

A testvérpár a pontverseny első két helyéről várta a szuperdöntőt, és az újabb duplázáshoz az is elég volt számunkra, hogy Shaolin az utolsó előtti, testvére pedig az utolsó helyen érjen célba. A futamon a Liu testvérek ennek ellenére egyből az élre álltak, az első részhajrát Shaolin vitte el. A táv második harmadában Shaoang leszakadt a mezőnytől, és láthatóan a váltóra tartalékolt, míg bátyja a többiekkel együtt haladt.

Az utolsó harmadra Shaolin is lelassított - öccse már körhátrányban haladt -, a szuperdöntőt pedig így a jó taktikával versenyző orosz Szemjon Jelisztratov nyerte meg, ezzel az összetett pontverseny harmadik helyére jött fel.

Liu Shaoang pályafutása negyedik Európa-bajnoki címét gyűjtötte be - Debrecenben a másodikat -, összetettben először diadalmaskodott.

A magyar testvérpár hetedszer aratott kettős diadalt az Eb-ken: 2017-ben 1000 méteren, tavaly Dordrechtben 500 és 1500 méteren, valamint összetettben, most Debrecenben pedig az 500 és 1000 méter mellett ugyancsak összetettben.

A nőknél a mindhárom egyéni távon aranyérmes holland Suzanne Schultingnak mindössze rajthoz kellett állnia a szuperdöntőben, ugyanis akkora pontelőnnyel vezetett összetettben, amit a többieknek nem volt esélyük ledolgozni. Nagyobb csatára a többi érmes pozícióért lehetett számítani, de a szám előtt a pontverseny második helyén álló olasz Arianna Fontana tett arról, hogy az ezüstre senki másnak ne legyen esélye, ugyanis megnyerte a szuperdöntőt.

A harmadik helyezett kilétére elég sokat kellett várni, a zsűri ugyanis hosszasan videózta a célegyenesben történteket. Végül a belga Hanne Desmetet és Schultingot kizárta a futamból, a német Anna Seidelt pedig - aki két ellenfelét is akadályozta - sárga lappal is büntették. Így az összetett bronzérmét az olasz Martina Valcepina érdemelte ki.

Eredmény

férfi összetett, Európa-bajnok:

Liu Shaoang 77 pont

2. Liu Shaolin Sándor 75

3. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 65

...16. Krueger Cole

női összetett, Európa-bajnok:

1. Suzanne Schulting (Hollandia) 102 pont

2. Arianna Fontana (Olaszország) 68

3. Martina Valcepina (Olaszország) 34

...13. Lockett Deanna 2

...15. Jászapáti Petra

...20. Bácskai Sára Luca

Nemzetek versenye

ARANY EZÜST BRONZ
Hollandia 5 3 -
MAGYARORSZÁG 4 3 -
Oroszország 1 - 4
Olaszország - 4 3
Izrael - - 1
Lengyelország - - 1
Németország - - 1

A magyar csapat összes érmét a Liu testvérek szerezték: Shaoang két arany- és két ezüstérmet, míg bátyja, Shaolin Sándor két aranyat és egy ezüstöt nyert.

A kontinensviadal legeredményesebb versenyzője a holland Suzanne Schulting volt, aki mind az öt számban aranyérmet ünnepelhetett.