Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Wladár Sándor: Hosszú Katinka döntésében senki sem kételkedhet

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. december 23. 12:04
Szakmailag és anyagilag is hasznos lesz, hogy jövőre minden vizes sportban Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot – mondta az InfoRádióban Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki arról is beszélt, hogy miért nem aggódik a háromszoros olimpiai bajnok úszónőért akkor sem, ha saját magát edzi.

Az Európai Úszó Szövetség 2020-as csúcseseményei közül az olimpiai kvalifikációs vízilabda-Európa-bajnokságot január 12-től rendezik a Duna Arénában, majd májusban és júniusban további vizes sportágakban, végül a masters korosztálynak is megrendezik a kontinenstornát. Wladár Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy

ez összesen kilenc Eb-t jelent, nem számítva a pólósok januári tornáját.

"Lesz nyílt víz, medence, műúszás, műugrás, ugyanez seniorban, majd a legvégén a senior vízilabdát is a MÚSZ fogja megszervezni. Összesem 16 ezer versenyzőre és családtagra, segítőre és edzőre számítunk. Ez egy óriási létszám, nem tudom, hány szállodát fog megtölteni” – mondta a szövetség elnöke.

Wladár Sándor szerint a Budapestre érkező külföldiek miatt minden bizonnyal jelentős többletbevételhez jut a főváros. "Azért épült meg Európa, illetve a világ egyik legjobb uszodája, hogy ne csak a vébé alkalmával, hanem azt követően is tudjuk használni, megtölteni – fogalmazott a Duna Arénára utalva. – Az Eb-hez kaocsolódva

csak az eltöltött vendégéjszaka után a bevétel körülbelül 4,5-5 milliárd forint lesz, amit a főváros fog megkapni.

Tehát, ha ilyen a hasznosítás, a hatékonyság és az átláthatóság oldaláról nézem, akkor ez egy jó dolog gazdasági szempontból. A sportvetülete pedig az, hogy ide mindig szívesen jönnek a versenyzők, ide ki fognak látogatni a drukkolók: már látom a jegyeladásokat, hogy majdnem telt házasak a férfi vízilabda események, és azért megtölteni nyolc napon keresztül az arénát, nem semmi – emelte ki a szövetségi elnök, hozzátéve, hogy szerinte úszásban is hasonló lesz a helyzet.

"A szakmai része nyilván az olimpia előtt nem lesz olyan nagy, bár üres helyekre Eb-eredményekkel még be lehet kerülni” – emlékeztetett Wladár Sándor.

A sportvezető arról is beszélt, hogy a májusi úszó-Eb azoknak a fiataloknak is nagy lehetőséget jelent, akik a tokiói olimpián még biztosan nem szerepelhetnek. "A junior vb-n, vagy a világkupán is láttuk, hogy a 270 magyar úszó közül 14-17 éves fiúk-lányok úgy nyilatkoztak, hogy az életük legnagyobb élménye volt, hogy itt versenyezhetnek, egy világkupán, magyar közönség előtt” – mutatott rá.

Wladár Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában arra is kitért, hogy jól halad a válogatott versenyzők olimpiai felkészülése, egyúttal hozzátette, hogy a következő időszakban számos költséges külföldi edzőtáborozásra is szükség lesz a júliusi, augusztusi sikeres szereplés megalapozásához.

Bíznak Hosszú Katinka bölcsességében

Hosszú Katinkával kapcsolatban megjegyezte: két aranyérmet remél tőle a tokiói olimpián. Arra is kitért az úszószövetség elnöke, miért nem aggódik a háromszoros olimpiai bajnokért akkor sem, ha saját maga lesz az edzője. Szerinte Hosszú Katinka döntésében senki sem kételkedhet és senki sem kritizálhatja azt, annál is inkább, mert

ha valaki, akkor ő az, aki önmagát a legjobban ismeri és hozza meg ezáltal a jó döntéseket.

Az elmúlt időszak pedig azt mutatja, hogy ezeknek megvolt a hozadéka. „Bízunk a bölcsességében, a tudásában, az elmúlt 25 év felhalmozott tudásában.”

Wladár Sándor sejtése szerint Hosszú Katinka tesztelte is már, hogy milyen lehet esetleg vezetőedző nélkül úszni, hogy tud ő egyedül is szuperül csinálni mindent. Valószínűleg az elmúlt évek összes úszásterve megvan, ráadásul olyan új segítők is körülveszik, akik a szárazföldi munkában tudják támogatni. Egészen biztos, hogy a szakmai terve a tokiói olimpiát illetően, az utazások, a versenyzések és az, hogy milyen egyéb dolgokra van szüksége, azon a szinten van már, hogy így is jól el fog boldogulni – tette hozzá a szakember.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Wladár Sándor a budapesti Eb-ről és az olimpiáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Wladár Sándor Hosszú Katinkáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást