Nyitókép: MTI/EPA/Jamamura Hirosi

Itthon küzdhet az olimpiáért a női kézilabda-válogatott

Infostart
2019. december 20. 12:21
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) tanácsa döntött a jövő márciusi női olimpiai selejtezőtornák rendezési jogáról.

A március 20. és 22. közötti három kvalifikációs viadalra Magyarországon, Spanyolországban és Montenegróban kerül sor. Győrben a házigazda magyarok mellett Kína, Szerbia és az olimpiai címvédő Oroszország válogatottja lép majd pályára, és a kvartettből az első két helyezett szerez tokiói kvótát.

A Japánban rendezett, vasárnap befejeződött világbajnokságon Kim Rasmussen együttese a 14. helyen végzett, de a többi eredmény alapján a tavaly decemberben elért Európa-bajnoki hetedik hely is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a kijusson az olimpiai selejtezőre.

A magyar női válogatott hatszor vett részt olimpián, legutóbb 2008-ban.

"Nagyon örülünk, természetesen komoly esély a női válogatott számára, hogy Győrben lesz az olimpiai selejtező" - mondta a magyar szövetség (MKSZ) honlapjának Novák András operatív igazgató. Hozzátette, az IHF részéről ez a döntés elismerése annak a munkának, amit az MKSZ az elmúlt években szervezői szempontból végzett.

"Biztosak vagyunk benne, hogy akár a 2016-os strandkézilabda világbajnokság, akár a 2018-as női junior világbajnokság, akár az elmúlt hat női Bajnokok Ligája négyes döntő sikere befolyásolta a döntést" - nyilatkozta Novák.

Az olimpiai selejtezők csoportbeosztása:

1. csoport: Spanyolország (rendező), Svédország, Szenegál, Argentína

2. csoport: Magyarország (rendező), Oroszország, Szerbia, Kína

3. csoport: Montenegró (rendező), Norvégia, Románia, Koreai NDK

Angola, Brazília, a Koreai Köztársaság, Franciaország, Hollandia és Japán már biztos olimpiai résztvevő.