Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Könnyű Eb-csoportokat kaptak a magyar pólósok

Infostart / MTI
2019. október 22. 19:32
A magyar férfi és női válogatott is könnyű csoportba került a január 12. és 26. között sorra kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokságon.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a keddi sorsolás előtti köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kontinensviadal különleges helyet foglal el a magyarok szívében, és ötödik alkalommal bizonyíthatják be házigazdaként elkötelezettségüket a sportág iránt. Ahogy fogalmazott, a világ egyik legszebb uszodájában, a Duna Arénában felejthetetlen környezetben felejthetetlen csatákat láthatnak majd a nézők.

A fővárosi sorsoláson a női tornánál a világ- és Európa-bajnok Drávucz Rita és Valkai Ágnes, a férfinál az olimpiai bajnok Madaras Norbert és Molnár Tamás segédkezett.

Férfiak

A Märcz Tamás által irányított férficsapat a második kalapból várta a ceremóniát, és a legjobb négy kiemelt közül a vb-ezüstérmes spanyolokat kapta. Velük legutóbb a kvangdzsui világbajnokság mérkőzött meg a gárda, amely a csoportkörben sima 13-11-es győzelmet aratott. Rajtuk kívül a máltai és a török válogatott lesz az ellenfél. A férfiak a törökök ellen kezdik a csoportkört.

Nők

Bíró Attila női együttese ugyancsak a második kalapban szerepelt, és a legmagasabban jegyzett csapatok közül elkerülte a címvédő hollandokat, valamint a vb-ezüstérmes spanyolokat is, így a görögökkel és az oroszokkal, valamint három, a selejtezőből érkező együttessel került össze. A nők a horvát-portugál selejtezős párharc továbbjutójával kezdenek majd a Duna Arénában. A kvalifikáció második mérkőzéseit szombaton rendezik.

  • A férfiak 16 csapatos mezőnye négy négyes csoportban kezdi szereplését, a kvartettek első helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, míg a másodikak és a harmadikok játszanak a nyolc közé kerülésért.
  • A nőknél 12 csapat küzd a trófeáért, a résztvevők két hatos csoportban kezdenek, innen az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

A tornán mindkét nemnél egy-egy olimpiai kvótát osztanak ki, a férfiak mezőnyében világliga-győzelmével a címvédő szerb, valamint a világbajnok olasz és az ezüstérmes spanyol csapat már biztos ötkarikás induló, így adott esetben ez a három csapat még a magyarok előtt végezhet.

A nőknél az európai élvonalból még csak a vb-ezüstérmes spanyoloknak van tokiói kvótája.

A férfi torna csoportjai

A csoport:

Horvátország, Montenegró, Szlovákia, Németország

B csoport:

Szerbia, Oroszország, Románia, Hollandia

C csoport:

Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Törökország, Málta

D csoport:

Olaszország, Görögország, Georgia, Franciaország

A női torna csoportjai

A csoport:

Görögország, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Portugália/Horvátország, Csehország/Szerbia, Szlovákia/Törökország

B csoport:

Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Izrael/Svájc, Franciaország/Ukrajna, Románia/Németország