Nyitókép: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze

Gomolyog egy újabb magyar súlyemelőbotrány

Infostart / MTI
2019. szeptember 23. 06:39
Magát Krisztina távolmaradását a vb-től a Magyar Antidopping Csoport kérte a hazai szövetségtől.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) kérte, hogy Magát Krisztina ne utazzon el a thaiföldi súlyemelő-világbajnokságra a hazai sportági szövetség elnöke szerint.

"Ha jól emlékszem, csütörtökön kaptuk meg a levelet, de szerdán felhívott Tiszeker Ágnes, és kérte, hogy Magát Krisztina ne utazzon el a világbajnokságra, függesszük fel a versenyzési jogát"

- mondta Dobos Imre a NSO.hu-nak arra a felvetésre, hogy a szövetség kapott-e tájékoztatást egy esetleges doppingvétséget illetően a MACS részéről.

Az elnök kitért rá: Tiszeker Ágnes, a MACS ügyvezető igazgatója azt mondta neki, hogy nincs megalapozott doppingvétség, majd Dobos Imre hozzátette,

"a biológiai útlevél adatai kapcsán vetődtek fel kérdések".

A magyar csapat szombaton érkezett meg Pattayába, a világbajnokság helyszínére, de nem tartott társaival Magát Krisztina.

"Fogalmam sincs, mi történhetett, megsérült vagy más a gond, hiszen megvolt a repülőjegye is, és velünk együtt kellett volna eljönnie Budapestről" - mondta az MTI érdeklődésére a válogatott szövetségi kapitánya, Gyurkovics Ferenc. "Nekem nem jelezte, hogy mi az oka otthon maradásának."

Dobos az nso-nak azt mondta, a szövetségi kapitány tényleg nem tudott a távolmaradás okáról, "ő Pattayában szembesült a tényekkel".

A 30 éves Magát doppingeltiltását követően újrakezdte a versenyzést,

és a 2018-as Európa-bajnokságon plusz 90 kilogrammban ezüstérmes volt, a világbajnokságon pedig 12. lett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Súlyemelő-vb - Magát Krisztina ügye
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást