Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

Megállíthatatlan az éllovas Fehérvár, fölényesen nyert a címvédő Fradi

Infostart / MTI
2019. szeptember 14. 21:19
A Labdarúgó NB I szombati mérkőzéseinek eredményei.

A Diósgyőr hazai közönség előtt 1-0-ra legyőzte az újonc és a mérkőzést kettős emberhátrányban befejező Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában szombaton. A miskolciak kispadján így nyertes meccsen mutatkozott be Feczkó Tamás vezetőedző, aki Fernando Fernandezt váltotta. A DVTK sorozatban négy elveszített bajnoki mérkőzés után győzött ismét, míg a ZTE augusztus 17. után kapott kis újra az NB I-ben.

A Mezőkövesd 2-1-re nyert a Kisvárda vendégeként, Kuttor Attila együttese ezzel idegenben továbbra is százszázalékos, idénybeli ötödik győzelmével pedig hárompontos hátránnyal továbbra is második a listavezető MOL Fehérvár mögött.

Az Újpest FC 3-2-re legyőzte a Debrecent, a fővárosiak legutóbb április elején nyertek bajnoki meccset házigazdaként, azóta három döntetlen és három vereség volt a mérlegük.

Az éllovas Fehérvár 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként. A Honvéd ötödször kapott ki ebben a szezonban a bajnokságban, a fehérvári együttestől pedig sorozatban a hetedik vereségét szenvedte el.

A Kaposvári Rákóczi 2-0-ra kikapott a Puskás Akadémia vendégeként, így sereghajtó maradt.

A címvédő Ferencváros simán, 4-0-ra nyert Pakson. A találkozó előtt Böde Dánielt köszöntötték, aki először lépett pályára előző csapata, a Ferencváros ellen azt követően, hogy nyáron hét év után visszatért Paksra. A csapatkapitány a Paks színeiben a 150., összességében a 350. élvonalbeli összecsapását játszotta.