Nyitókép: Pixabay

Ezért nincs veszélyben Neymar átigazolási csúcsa

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2019. szeptember 4. 20:50
A labdarúgó-csapatok visszafogott költekezésére hatással lehetett, hogy a klubok is készülnek a válságra - hangsúlyozta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász. A szakértő szerint az európai labdarúgópiac a gazdasági érdekek miatt érezhető változáson megy keresztül.

Idén a nyári átigazolási szezonban nem dőlt meg a transzfercsúcs, a rekorder továbbra is a brazil Neymar - azóta, hogy a Barcelonából a Paris Saint-Germainhoz igazolt 2017-ben, 222 millió euróért.

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a piacot részben a folyamatban lévő brexit kényszeríti kivárásra, részben "elszaladtak a pénzek", és már inkább két lábbal állnak a földön a klubok. De nem csak erről van szó.

"A válság is előszelekkel érkezik, ez a nemzetközi futballban is érződik; a közönség fizetőképességén, a vállalatok borúlátásán, tehát ha válságra készül az európai piac globálisan, akkor mindenki óvatosabban költ"

- szögezte le, hozzátéve, a korábbi, Premier League-en belüli verseny mára a ligák közötti versennyé vált.

A nyár legnagyobb slágere egyébként szintén Neymar tervezett klubváltása volt, számtalan sajtóorgánum napjában tudni vélte a Barcelonába való visszatérés részleteit Lionel Messi mellé. A játékosról magáról még többen tudni vélik, hogy ha elmegy Párizsból, csakis a katalán fővárosba költözik.

"Van az a pénz, amiért bárki elköltözik, csak azt a pénzt, amiért ő elköltözött, azt már kifizették egyszer,

és most úgy tűnik, nem nagyon akarták újra kifizetni az árát. Ne felejtsük el a Barcelona kapcsán, hogy játékosok plusz pénz üzletet ajánlottak, vagyis nem áll rendelkezésre az az összeg, amit Neymarért fizetni kellene" - mondta Dénes Ferenc.

Az angolokat követve a sportközgazdász azt látja, mindössze három klub tudott pozitív egyenleggel kijönni, az egyik az Eden Hazard-ot eladó Chelsea, a Crystal Palace és a Liverpool - utóbbi jól sáfárkodott, hiszen a pozitív egyenleg ellenére 100 százalékos a teljesítménye a pályán is, "egy nagyon rendben lévő klub", amely ebből a szempontból is leválthatja a regnáló Manchester Cityt.

Megítélése szerint

a topcsapatok közül a Real Madrid és a Barcelona szétesőben van, a Manchester United "szintén nem túl acélos, de ott nem is tudják, mit kéne csinálni", és az olaszok (Juventus, Milan) is csak keresik magukat,

csak költenek, költenek és költenek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Átigazolási piac - folyamatok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást