Nyitókép: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

Nagy változások előtt Cseh László

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. szeptember 1. 20:37
Valószínűleg az eddigieknél kevesebb számra fókuszál a következő egy évben a hatszoros olimpiai érmes úszó Cseh László - jelezte az InfoRádiónak trénere, Plagányi Zsolt.

Cseh László a dél-koreai Kvangdzsuban kilencedik úszó-világbajnokságán vett részt, ami rekordnak számít. 2003 óta azonban először maradt érem nélkül, ráadásul ezúttal még a fináléban sem szerepelhetett: 100 méter pillangón és 200 vegyesen egyaránt 10. lett, 50 pillangón pedig 32.

„200 vegyesen jól úszott. A délelőtti előfutamokból az első helyen került tovább.

Erre a számra azonban külön nem készültünk, tehát délután nem tudott jobbat úszni. Ha fordítva ússza, akkor döntőbe jut.

A 2013-as barcelonai idejénél pár századdal volt gyengébb, amivel akkor ötödik volt, pedig ezt a számot eléggé hanyagolja. A 100 pillangó volt a fő szám, de erre rányomta a bélyegét a fáradtság, a kor és a pici csalódottság” – összegzett az InfoRádiónak edzője, Plagányi Zsolt.

A BVSC-s tréner már elemezte a történteket, és arra jutott, hogy

kevesebb számra kell fókuszálni

és a versenyeket is abba az irányba kell vinni, hogy abban a számban, amelyben optimálisan tud teljesíteni, a felkészülés maximálisan jó legyen.

Cseh Lászlónak valószínűleg a 200 vegyes lesz az elsődleges a jövőben, azt még meglátják, hogy a 100 pillangó marad-e a repertoáron – tette hozzá Plagányi Zsolt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Plagányi Zsolt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást