Nyitókép: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

Megvan a döntés Verstappen manőveréről

Infostart
2019. június 30. 20:50
Nem vették el a győzelmet a Red Bull holland pilótájától.

Az Osztrák Nagydíj hajrában nagy csatát vívott Charles Leclerc és Max Verstappen. A vezető ferraris sokáig tartotta magát, de a 69. körben a holland a második kanyar előtt bement Leclerc mellé, fordulás közben viszont a Ferrari jobb első és a Red Bull bal első kereke összeért, Leclerc emiatt elhagyta a pályát, Verstappen pedig úgy tudott kigyorsítani, hogy riválisának már nem volt lehetősége versenyben maradni vele.

A versenybírák végül úgy döntöttek - miután meghallgatták mindkét pilótát, valamint csapataik képviselőit, hogy

a manőver szabályos volt, így maradt az eredeti végeredmény.

Az indoklásban az szerepel, hogy miután a sportfelügyelők megnézték az esetről készült videókat, és meghallgatták a pilótákat, valamint a csapataik képviselőjét, megállapították, hogy a kanyarban nem volt elég hely mindkét autó számára. Azonban egyik versenyzőt sem lehet döntően hibásnak nyilvánítani azért, mert összeértek, ezért az esetet versenyszituációnak nyilvánítják - közölte az nso.hu.

A Ferrarinak lehetősége van a szabálykönyvben foglalt időn belül fellebbezni az ítélet ellen.