Fővárosi csata a pólóbajnokság döntőjében

Infostart / MTI
2019. május 1. 21:56
A címvédő Ferencváros, valamint az OSC játssza a férfi vízilabda ob I 2018/19-es szezonjának fináléját.

Az elődöntős párharcokat mindkét gárda 6-0-s előnnyel kezdte - mivel a rájátszás ezen szakaszába a csapatok magukkal viszik az egymás elleni eredményeiket, s így küzdenek 7 pontig -, azaz egyetlen hazai győzelemmel biztosíthatta továbbjutását. Az újbudaiakat ugyan megszorongatta a trónjáról három év után letaszított Szolnok, azonban a remekül játszó Hárai Balázs vezérletével 11-10-re nyertek a fővárosiak. A Tisza-partiak így 2013 óta először nem lesznek résztvevői a finálénak.

A másik párharcban a Ferencváros csapatkapitánya, a két mérkőzésre eltiltott Varga Dénes nélkül fogadta az Egert: a hevesiek ebben a szezonban sem a Bajnokok Ligájában, sem a hazai pontvadászatban nem tudták megnehezíteni riválisuk dolgát, ezúttal viszont a harmadik negyedben egy ötgólos rohanással közel kerültek a bravúrhoz. Az FTC azonban a zárószakaszt 3-0-ra hozta, amivel eldöntötte az összecsapást.

A döntő az egyik csapat harmadik győzelméig tart, míg a bronzcsata két nyert összecsapásig.

Eredmények, E.ON férfi ob I:

elődöntő:

A-Híd OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa 11-10 (2-2, 1-1, 3-3, 5-4)

Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc végeredménye: 9-0

FTC-Telekom Waterpolo - ZF-Eger 11-9 (4-4, 3-0, 1-5, 3-0)

Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc végeredménye: 9-0