Nyitókép: Dave Acree

Magyarországon egyedülálló programmal rukkol elő a Nagy Futam

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. április 25. 14:50
A hétvégén ismét tízezrek szurkolhatnak Michelisz Norbertnek a Hungaroringen.

„Bízunk benne, hogy az első nagy rendezvényünk méltán lesz népszerű” – fogalmazott Gyulay Zsolt. A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: az elmúlt években több tízezren látogattak ki a túraautó-világkupa, a WTCR magyarországi futamaira. Mint mondta: annak ellenére, hogy Michelisz Norbertnek az első futam nem sikerült túl jól, az érdeklődés továbbra is nagy.

Gyulay Zsolt arról is beszélt, hogy a jegyek tartalmazzák a Paddock-belépést is, tehát a látogatók közel kerülhetnek a túraautókhoz.

Az utóbbi időben sűrűsödött a mezőny, így izgalmas versenyre lehet számítani

– tette hozzá a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Szombaton egy, vasárnap két futamot tartanak a magyar pályán, és Gyulay Zsolt szerint mindkét magyar pilóta – Michelisz Norbert és Tassi Attila is – esélyes a pontszerzésre.

Május 1-jén a hetedig Nagy Futamot tartják, amire idén is ellátogat Max Verstappen Formula-1-es pilóta. "Tavaly nagyon népszerű volt ez a program, ami nem meglepő, hiszen az F1-es autó – ráadásul a hangosabbik fajta – mindig nagyon érdekes a nézők számára" – fogalmazott Gyulay Zsolt, hozzátéve: Magyarországon először egy Formula E autó is megjelenik majd, amelyet Jerome D'Ambrosio vezet majd.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyarországon egyedülálló programmal rukkol elő a Nagy Futam
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást