Óriási mezőnyfölénye ellenére rommá verték a Chelsea-t

Infostart
2019. január 30. 22:40
A Chelsea 4-0-ra kikapott a Bournemouth otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában.

A házigazdák csatára, King két góllal és egy gólpasszal nőtt a mezőny fölé. Hiába birtokolta jóval többet a labdát a londoni csapat, nem talált a kapuba. Higuaín angol bajnoki debütálása rosszul sikerült, az argentin csatár lövés nélkül zárt, és a 65. percben lecserélte az egyre nagyobb bajban lévő vezetőedző, Maurizio Sarri.

A Chelsea 22 éve nem kapott ki négygólos különbséggel a Premier League-ben, ráadásul a súlyos vereséggel visszacsúszott az 5. helyre a tabellán, több lőtt góljával már az Arsenal a negyedik.

A listavezető Liverpool már a 3. percben vezetést szerzett Mané góljával, de Maguire még a szünet előtt kiegyenlített. A második félidőben hiába próbált nyomni a hazai együttes, a megszokott lendület hiányzott az éllovasból. A vendégeknek voltak komoly lehetőségeik, végül azonban nem született újabb gól. Az 1-1-es döntetlennel Jürgen Klopp menedzser együttese négyről nem hét, hanem öt pontra növelte előnyét a Manchester Cityvel szemben.

A Tottenham ismét a hajrában fordított: a Watford sokáig vezetett, de Son és Llorente egy-egy találatával 2-1-es sikert aratott a tabellán harmadik londoni csapat.

A Southampton-Crystal Palace meccs 1-1-es döntetlennel zárult.

Kedden a Manchester City 2-1-re kikapott a Newcastle vendégeként, a Manchester United 2-2-es döntetlent ért el a vendég Burnley ellen, az Arsenal pedig 2-1-re győzött a Cardiff ellen Londonban.