Nyitókép: MTI/AP/Ronald Zak

Finnország először rendezne Forma-1-es futamot

Infostart
2019. január 18. 20:21
Finn pilóták négy világbajnoki címet nyertek már, de még sosem versenyezhettek hazai közönség előtt.

Keke Rosberg, Mika Häkkinen, Kimi Räikkönen. Finnország három Forma-1-es világbajnoka, akik soha nem versenyezhettek hazai közönség előtt. A finn pilóták eddig összesen négy világbajnoki címet és 50 nagydíjgyőzelmet szereztek, utóbbi az ötödik legtöbb az országok rangsorában. Ennek ellenére Új-Zéland mellett Finnország az egyetlen olyan ország, amely legalább egy F1-es világbajnokot adott a motorsportnak, mégsem volt soha saját futama.

Ez változhat meg akár már pár éven belül is, 2020-ban ugyanis a jelenleg is építés alatt álló KymiRingen megrendezik az első finn MotoGP-futamot, és az AKK Motorsport, a finn motorsport irányító testülete pedig elindított egy hivatalos tanulmányt egy esetleges F1-es nagydíj rendezéséről a szóban forgó helyszínen - írja a gphírek.hu. A 4,5 km hosszú KymiRing az ország délkeleti részében, Helsinkitől 160 km-re található, jelen állás szerint pedig már 80 százalékban kész, az aszfaltozást idén júniusra fejezik be. A pálya rendelkezni fog a szükséges FIA-licenccel, ami az F1-es nagydíj rendezéséhez kell.

Jelenleg Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas képviseli a finneket az F1-ben, előbbinek 2020, utóbbinak 2019 végéig van szerződése jelenlegi csapatával, és életkorából adódóan Bottasnak van rá nagyobb sansza, hogy hazai közönség előtt versenyezzen a száguldó cirkuszban.