Nyitókép: DIGI Sport

Hernádi Zsolt regionális futball-ligát szervezne az NB I helyett

Infostart
2018. október 9. 14:50
Regionális nemzetközi bajnokságot szervezne Hernádi Zsolt. A Mol elnök-vezérigazgatója szívesen leülne beszélni a névváltás miatt a meccseket bojkottáló Vidi-szurkolókkal, azt azonban nem árulta el, a futballklub költségvetésének mekkora hányadát állja a cége.

"Leülnék a meccseket bojkottáló ultrákkal beszélni, de nem engedik. Pedig elmondanám nekik, hogy ha jó focit akarnak látni, akkor annak ára van" - mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a DIGI Sport reggeli műsorában. A szurkolók körében nagy vitát kiváltó Mol Vidi FC elnevezésről pedig úgy nyilatkozott, hogy ez kizárólag üzleti döntés volt: a Videoton szeretett volna magasabb szintre lépni, és a több pénzért többet kért a támogató is.

Nem árulta el, hogy a Mol a klub költségvetésének mekkora hányadát állja, de elmondta, hogy nem egységes a támogatás, különböző lépcsőket kell elérnie a Vidinek ahhoz, hogy több pénzhez jusson.

Hernádi Zsolt szerint jó úton járnak, jól erősített a csapat a nyáron. "Nagy lépést tettünk előre, a Chelsea elleni meccs is nagyon meggyőző volt" - mondta a Mol vezére. Ugyanakkor a hétvégén, Felcsúton simán kikapott a Vidi 3-0-ra az MTK-tól. A főtámogató nem értette, hogy miért a csütörtökön még Londonban harcoló együttest küldte pályára vasárnap is Marko Nikolic, Hernádi szerint nem rosszak azok a játékosok sem, akik a kispadon ülnek, szerinte sok NB I-es klub szívesen elfogadná őket a kezdőcsapatába.

"Ez egy szörnyűség volt. Az első félidőt láttam, akkor felhívtam Garancsi István klubelnököt, hogy ez mi, de letette a telefont"

- mondta Hernádi Zsolt, és jelezte, ő amellett van, hogy terhelni kell a fiatalokat, még akkor is, ha néha hibáznak. "Az sem baj, ha kikapunk, csak ne így kapjunk ki" - mondta, és felvetette, hogy miért nem jelent elég terhelést az NB I egy élcsapatnak. Szerinte azért kellene lobbizni, hogy

legyen egy regionális nemzetközi bajnokság, mert hirtelen más lenne a terhelés, minden héten hasonlóan erős csapatok ellenlehetne pályára lépni.

Hernádi Zsolt még az európai és a világszövetségben is vezető pozíciót betöltő MLSZ-elnököt, Csányi Sándornak is rendre azt javasolja, hogy lépjenek előre, de ehhez az UEFA engedélye is kellene. Példaként a közös cseh-szlovák kupasorozatot említette, és hozzátette, ebben a régióban százmillió ember él, amely már komoly piaci tényező. Azt is sejtette, hogy a cége is szívesen mögé állna egy regionális bajnokságnak.

Hernádi Zsolt beszélt a Lazovic-ügyről is. "Nem voltam ott, amikor történt, ezért nem tudom, miért ebben a szörnyű időpontban fejezte be a pályafutását. Azt tudom viszont, ha valaki ilyen lépésre készül, jobb, ha minél hamarabb dönt. Ezt tanultam meg a menedzsmentben, ha ennek a legkisebb jelét látom, azonnal lépni kell" - mondta a Mol vezetője. Az alacsony hazai nézőszám szerinte emelkedni fog, ha végre elkészül a Vidi stadionja, és szerinte ha a bajnokságban minden meccs nemzetközi lenne, akkor sokkal több néző menne ki, mert jó focit akarnak látni.