Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

Újabb érmeket söpörtek be a magyarok az úszó világkupán

Infostart
2018. október 5. 20:58
Hosszú Katinka egyéniben egy arany- és egy bronzéremmel folytatta szereplését az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. Ezúttal a 29 éves klasszison kívül is nyertek érmeket a magyarok, Lakatos Dávid, Cseh László és Jakabos Zsuzsanna, valamint a 4x50 méteres vegyes gyorsváltó is odafért a dobogóra.

A közel teltházas Duna Aréna közönsége "bemelegítésképpen" három magyarnak szurkolhatott, női 400 méter vegyesen ráadásul Hosszú Katinka favoritként állt rajtkőre, mellette pedig Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka képviselte a hazai színeket. A háromszoros olimpiai bajnok győzelmét semmi sem veszélyeztette, közel négy másodperccel (4:23.55 p) hamarabb ért célba, mint a második helyezett japán riválisa. Mindeközben Jakabos nagy hajrával harmadik lett, Kapás viszont utolsóként zárt.

Hosszú a medenceparton arról beszélt, nagyon örül ennek a sikernek, különösképpen az idejének, amely annak tükrében jó főleg, hogy nagyjából két hónapja dolgozik együtt új edzőjével, Petrov Árpáddal. Hozzátette, még a szombati zárónapon szeretné kiélvezni a versenyzést, utána pedig alig várja, hogy folytassa a kemény munkát.

Jakabos elmondta, a vízben nem igazán érezte, milyen helyen halad a versenyben, próbálta a mellette úszó kínaival - aki elég erősen kezdett - tartani a tempót. Hozzátette, a hajrában hatalmas segítséget kapott a közönségtől, s ennek köszönhetően körülbelül öt másodperccel jobb időt tudott úszni, mint néhány nappal korábban.

Férfi 1500 méter gyorson - ahol 59 alkalommal kell fordulniuk az úszóknak - a 19 éves Lakatos Dávid 14:47.74 perces eredménnyel második lett, ezzel megszerezte pályafutása első vk-érmét.

Bohus Richárd 50 méter háton délelőtt nyolc századra volt az országos csúcstól, s ugyan tovább faragott előfutamos idejéből, de a 23.87-es idő - amely a hatodik helyre volt elég - öt századdal még mindig elmarad a legjobb magyar teljesítménytől.

Női 200 méter pillangón Verrasztó Evelyn csak mellékszereplő lehetett, ugyanis Sarah Sjöström, a kínai Vang Csiencse-ha és a holland Femke Heemskerk nemcsak egymással, hanem a világcsúcsot jelző órával is nagy csatát vívott. Végül a világkupát vezető olimpiai bajnok svéd klasszis utóbbi küzdelmet elveszítette, de elsőként csapott célba. Verrasztó a hetedik helyen zárt.

Férfi 200 méter vegyesen három magyar állt rajtkőre, a 32 éves Cseh László hatalmas lendülettel kezdett, háton azonban az ausztrál Mitchell Larkin ellentmondást nem tűrően előretört, és magabiztosan nyerte a futamot. A kiválóan forduló Cseh végül második, Verrasztó Dávid negyedik, Dudás Dániel pedig nyolcadik lett.

A női 100 méter hát döntőjében olimpiai bajnokok sorakoztak fel, Hosszú Katinka magasan a legjobb idővel várta a finálét, mellette legnagyobb ellenfelei az ausztrál Emily Seebohm és az amerikai Kathleen Baker voltak. A várakozásoknak megfelelően ez a trió sajátította ki magának a futamot, Seebohm az utolsó hat-nyolc méteren harcolta ki a győzelmet, Baker pedig négy századdal a bronzérmes Hosszú előtt érintette meg a falat.

Németh Nándor 100 méter gyorson négy századdal megdöntötte egyéni legjobbját (47.06), amivel az ötödik lett, ugyanakkor a célba érkezést követően elmondta, 47 másodpercen belül szeretett volna úszni.

Az utolsó egyéni döntőben, férfi 200 méter pillangón négy magyar állt rajtkőre: a 8-as pályán az olimpiai bajnok Chad Le Clos óriási lendülettel kezdett, féltávnál 1.27 másodperccel fordult, utána viszont inkább a sima győzelemre ment rá. Cseh László a negyedik, Biczó Bence az ötödik, Verrasztó Dávid a hatodik, Tekauer Márk pedig a nyolcadik lett.

A nap zárószámában a Lobanovszkij Maxim, Kozma Dominik, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna összetételű 4x50 méteres vegyes gyorsváltó egy bronzéremmel gazdagodott. Kozma Dominik vidáman annyit mondott, reméli, minden évben lesz világkupa a Duna Arénában, ugyanis fantasztikus érzés ilyen közönség előtt úszni.

A világkupa-sorozat első szakaszát nagymedencében, Kazanyban, majd Dohában rendezték, a második etap rövidpályán Eindhovenben kezdődött a múlt hétvégén, és most Budapesten zárul. A harmadik, utolsó szakaszra - ugyancsak 25 méteres medencében - novemberen Ázsiában, sorrendben Pekingben, Tokióban és Szingapúrban kerül sor.

A világkupában az egyéni számok győztesei 1500, a másodikak 1000, a harmadikok 500, a negyedikek 400, az ötödikek 300, a hatodikak pedig 200 dollárt kapnak, míg a váltóknál az első hármat díjazzák 3000, 2000 és 1000 dollárral. A világkupa összesített győztese 150 000, a második 100 000, a harmadik 50 ezer dollárral gazdagodik.