Nyitókép: MTI/EPA/Niklas Hallen

Fehérvári Dávid a londoni Góliát ellen

Infostart
2018. október 4. 11:01
Világsztárok ellen bizonyíthat a Vidi az Európa Ligában: csütörtökön este a Chelsea fogadja a magyar csapatot.

A Vidi lesz a Chelsea 79. ellenfele az európai kupasorozatokban. A londoni egyesület honlapja hosszú cikkben mutatja be a fehérvári klubot, és elsüti a Veni, Vidi, Vici (Jöttünk, láttunk, győztünk) viccet is a csapat nevére utalva. Megemlítik, hogy 54 évvel ezelőtt már volt magyar ellenfele tétmeccsen a Chelsea-nek, az MTK, akkori nevén Vörös Lobogó, és a Stamford Bridge-en 2-2-es döntetlen született.

A cikk több olyan adatra is támaszkodik, amely a Chelsea esélyességét erősíti. A csapat még nem kapott ki hazai pályán európai kupameccsen a BL-t nem számítva, legutóbbi 31 találkozóján 80 gólt szerzett, és arra is kitérnek, hogy csütörtökön az európai klubrangsor 243. helyezettje érkezik Londonba.

Maurizio Sarri, a Kékek edzője ezzel együtt nem becsüli le az ellenfelet, jó csapatnak nevezte a Vidit, és arról beszélt, nem vehetik félvállról a meccset. Ez lesz egyébként a Chelsea első csoportmérkőzése az EL-ben, hiszen amikor 2013-ban végül megnyerte a sorozatot, a BL-ből került át.

A londoni csapat vélhetően tartalékos összeállításban lép pályára a Vidi ellen, de így is tele lesz sztárokkal, elég csak Alvaro Moratára, Cesc Fabregasra és Pedróra gondolni. Vélhetően szerepet kap a két angol középpályás, a sérülésből felépülő Ruben Loftus-Cheek és Ross Barkley, a védelembe pedig visszatérhet a rutinos Gary Cahill.

Világbajnokok ellen

Sarri nyáron vette át a Chelsea irányítását, és jól szerepel vele a csapat. A bajnokságban öt győzelem és két vereség a mérleg, ezzel a harmadik helyen állnak a londoniak, az Európa Ligát a PAOK elleni sikerrel kezdték, és a Ligakupában is továbbjutottak.

A keret értékét 766 millió fontra, vagyis 275 milliárd forintra becsüli a Transfermarkt szakportál. A Chelsea-é a világ legdrágább kapusa, a spanyol Kepa Arrizabalaga, akiért a nyáron 72 milló fontot fizettek. A csapat legértékesebbnek tartott játékosa a belga támadó, Eden Hazard, akit a nyáron a Real Madrid érdeklődése ellenére sikerült megtartani, és remek formában játszik. Az együttesben két francia világbajnok is szerepel, a középpályás N'Golo Kanté és a csatár Olivier Giroud, bár ők inkább csereként kaphatnak szerepet csütörtökön.

A Chelsea főleg azóta meghatározó szereplője az európai futballnak, hogy Roman Abramovics orosz milliárdos 15 évvel ezelőtt megvásárolta. Az elmúlt években összesen közel 3 milliárd fontot költött a klubra. A londoni csapat összesen hatszoros angol bajnok, nyolcszoros kupagyőztes, 2012-ben a BL-t, egy évvel később pedig az Európa Ligát nyerte meg.

Visszatérés

A BBC honlapja megjegyzi, hogy a Vidi már járt Angliában: az 1984-1985-ös UEFA-kupa menetelés során a Manchester Unitedet búcsúztatták a negyeddöntőben.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A Vidi busz hozta a csapatot a Stamford Bridge-re. #vidi #football #foci #soccer #fb

MOL Vidi FC Official (@vidinstagram) által megosztott bejegyzés,

A Vidi keretéből Juhász Roland már játszott a Stamford Bridge-en: 2005-ben az Anderlecht 1-0-ra kapott ki a BL-ben. "13 évvel ezelőtt jártam itt az Anderlechettel, azóta sok minden változott, akkor a karrierem elején voltam, most már inkább kifelé megyek belőle. Nagyon örülök, hogy itt lehetek újra, azért szerződtem annak idején a Vidibe, hogy ilyen meccseken szerepelhessek. A meccs esélyese és az egész sorozat egyik favoritja a Chelsea, lemérhetjük ellenük, hogy hol tartunk. Az biztos, hogy egy pillanatra sem csökkenhet a koncentrációnk, mert azért nagy árat fizethetünk. Élvezni szeretnénk minden percét a meccsnek" – mondta a fehérváriak csapatkapitánya.

A Vidi ötmeccses nyeretlenségi sorozat után újra magára talált, továbbjutott a kupában és két bajnokiját is megnyerte, így feljött a harmadik helyre. Csütörtök este 9-kor vélhetően idei legnehezebb ellenfele vár rá.