Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Märcz Tamás: „nagyobbak lettek az elvárásaim”

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. szeptember 6. 18:01
A korábbi időszakhoz képest nagyobb figyelmet és több fegyelmet vár Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető megfiatalított csapattal készül a kedden kezdődő berlini Világkupára.

A szakember az együttes csütörtöki edzését követően a Margitszigeten arról beszélt, hogy a mostani keret még a júliusi, barcelonai Európa-bajnokságon szerepelt csapatnál is fiatalabb, ugyanakkor a németországi, nyolccsapatos tornára mindenféle elvárás és teher nélkül utazhat ki. A magyar válogatott helye ugyanis már biztos a jövő évi, Kvangdzsuban sorra kerülő világbajnokságon, amelyre a világkupáról is lehet kijutni – írja az MTI.

„Nagyon jó velük dolgozni, nagyon-nagyon egységes csapat”

– értékelt a szakvezető az InfoRádióban. „A fél társaság ott volt az Eb-n, a fél társaság lecserélődött” – jegyezte meg Märcz Tamás. A 14 játékossal mentálisan is elkezdtek dolgozni: hozzáállásról, kommunikációról és a válogatott sportolótól elvárt viselkedésről, edzésről beszélgettek. „Én azt látom, hogy van eredménye” – hangsúlyozta. Märcz Tamás azt is elárulta, hogy edzőként sokat kellett velük foglalkozni, de fegyelmezettek voltak, és megtiszteltetésnek veszik, hogy a válogatottban szerepelhetnek.

A szövetségi kapitány elmondta, nem csak gólokat vár el a játékosoktól, hanem megfelelő hozzáállást is. „Nagyobbak lettek az elvárásaim” – jegyezte meg, hozzátéve: kevésbé toleráns az enyhe kilengésekkel szemben is. A 2 órás edzés legvégéig fenn kell tartaniuk a koncentrációt, hiszen aki itt nem képes, az a meccs utolsó perceiben sem fog odafigyelni. Aki ezt elfogadja, van helye a válogatottban, aki nem, annak viszont nem – tette hozzá.

Märcz Tamás szerint az Európa-bajnokság és az azt megelőző egy hét rossz időszaka volt a csapatnak, „a fókuszálás, a motiváció gyengébb lett, mire odaértünk”. Nem volt elég erős az akaratuk és az összeszedettségük, hogy másfél hónap alatt végigcsináljanak két világversenyt, a világkupát és az Európa-bajnokságot – tette hozzá.

„Fontos, hogy azok a fiatalok, akik közel vannak a válogatott szinthez, minél gyorsabban gyűjtsenek éles helyzetben tapasztalatot. Nehéz és kiegyensúlyozott mérkőzésekre számítok Berlinben, egy-két gól lesz a különbség ide vagy oda, bízom abban az egységben, ami most jellemzi a csapatot, hogy eredményesek leszünk” – nyilatkozta az MTI-nek Märcz Tamás.

A szakvezető elmondta, a közös felkészülés kezdete óta eltelt két-három hétben már sok játékosban látja a karakterbeli fejlődést, amelyre szükség van ahhoz, hogy jobbak legyenek. „Nagy Ádám és Vadovics Viktor például nagyon fiatalok, és csak idő kérdése, mikor lépnek be stabilan a válogatottba. Remélem, már ezen a világkupán felveszik a kesztyűt, bár még hajlamosak rossz döntéseket hozni, de az ilyen versenyeken kell rutint szerezni” – fűzte hozzá.

A kapitány kiemelte Pásztor Mátyást is, aki 31 évesen debütálhat a nemzeti csapatban. „Hiányoztak a gólok, a jó befejezések, vagy éppen a góllövőink nem úgy teljesítettek, ahol azt vártuk volna. De Jansik Szilárd például sérülés miatt nem lehetett ott az Eb-n. Bízom benne, hogy ezek a játékosok igazolják, vagy jelet adnak arra, hogy a jövőben is számolni kell velük. Esetleg megnehezítik a többiek dolgát, hogy nagy harc legyen a keretben, és senki ne érezze biztosnak a helyét” – jelentette ki a szövetségi kapitány.

A jövő kedden kezdődő világkupán a magyarok sorrendben a házigazda németekkel, az ausztrálokkal és a japánokkal találkoznak a csoportban, innen minden együttes továbbjut az egyenes kiesés szakaszba.

A másik csoportban Szerbia, Horvátország, Dél-Afrika és az Egyesült Államok szerepel.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Kardos Gergely (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-PQS Waterpolo)

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnoki Dózsa), Jansik Dávid (Szolnoki Dózsa), Jansik Szilárd (FTC-PQS Waterpolo), Kovács Gergő (A-Híd OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC-Újbuda), Mezei Tamás (FTC-PQS Waterpolo), Nagy Ádám (PannErgy-Miskolci VLC), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (MKB-Euroleasing-BVSC), Pohl Zoltán (FTC-PQS Waterpolo), Vadovics Viktor (PannErgy-Miskolci VLC), Zalánki Gergő (Szolnoki Dózsa)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást