Nyitókép: MTI/EPA/Gerry Penny

Fontos döntést hozott a magyar világbajnoknő

Infostart
2018. szeptember 4. 11:06
Márton Anita nem kockáztat: sérülése miatt idén már nem indul több versenyen.

Véglegessé vált, hogy a Békéscsabai AC és a Szegedi Vasutas Sport Egyesület közös, „Viharsarok” néven szereplő együttese Márton Anita nélkül áll ki a hétvégén Székesfehérváron megrendezésre kerülő országos atlétikai csapatbajnokságon. Az idén fedett pályás világbajnokságot nyerő 29 éves atlétanő felkészületlennek és még nem teljesen gyógyultnak érzi magát sérülése után, de még így is fontos pontokat hozhatott volna az egyesületének, ám végül a távolmaradás mellett döntött.

Eperjesi László, az olimpiai bronzérmes atlétanő mestere az SzPress Hírszolgálatnak megerősítette a hírt, sajnálkozását fejezte ki, de versenyzője döntését kommentálni nem kívánta.

Az idei birminghami világbajnokságon aranyérmes, azt megelőzően a riói olimpián harmadik, a 2017-es londoni világbajnokságon pedig második helyezett Márton Anita utoljára június 23-án állt dobókörbe. Már akkor is nehezére esett a mozgás, de legjobbjától több mint két méterrel elmaradva, 17.76 méteres dobásával így is magyar bajnok lett. Ráadásul nem sak súlylökésben, hanem diszkoszvetésben is. Ezzel a duplával bajnoki aranyérmeinek a száma megközelítette a negyedszázat, amihez hasonló mérleggel - 13 bajnoki elsőség súllyal, 11 diszkosszal - magyar atléta rajta kívül eddig még soha nem büszkélkedhetett…

A makacs izomsérüléssel bajlódó, gyógytorna-foglalkozásokra járó, az atlétikai mozgásokat pedig egyelőre csak kóstolgató versenyző előre jelezte, ha az eszére hallgatva nem indul el a csapatbajnokságon, a szegedi Tisza Kupát és a szentesi idényzárót is kihagyja.

„Anita így várhatóan csak a jövő évi téli bajnokságon állhat újra dobókörbe, az alapozó munkába pedig akkor fog bekapcsolódni, amikor teljesen gyógyultnak érzi magát. Számára a következő nagy kihívást a 2019-es glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokság jelenti, az annál is nagyobbat pedig szeptember végén a dohai világbajnokság” – hangsúlyozta Eperjesi László.