Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Világsztárokkal játszik a Vidi

Infostart
2018. augusztus 31. 13:45
A MOL Vidi FC a Chelsea-vel, a PAOK-kal és a BATE Boriszovval került egy csoportba az Európa Liga sorsolásán.

A Chelsea a Premier League ötödik helyezettjeként automatikusan jutott az El-főtáblára, míg a PAOK a Benficával, a BATE Boriszov pedig a PSV Eindhovennel szemben búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában.

Magyar csapat legutóbb hat éve szerepelt főtáblán az európai porondon, a 2012/13-as idényben ugyancsak a Vidi és szintén a második számú nemzetközi kupában: akkor a belga Genk és a svájci Basel mögött, a Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev és Kleinheisler László együttese, az Asztana összekerült egymással a K csoportban a francia Rennes és a cseh Jablonec társaságában.

A sérüléssel bajlódó Szántó Tamás együttese, a Rapid Wien a G csoportban a Villarreal, a Szpartak Moszkva és a Glasgow Rangers együttesével csap össze, míg Gulácsi Péter klubja, a Leipzig a "márkatárs" Salzburg, valamint a Celtic Glasgow és a Rosenborg csapatával találkozik a B jelű négyesben.

A csoportkörös meccseket szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án rendezik, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok.

Világbajnokok is érkezhetnek

A Chelsea az orosz milliárdos, Roman Abramovics 2003-as szerepvállalása óta az európai futball topklubjai közé emelkedett. A klub az azóta eltelt időszakban a korábbi egyetlen, 1955-ös bajnoki címéhez még ötöt tett hozzá, legutóbb tavaly végzett a Premier League élén. A csúcsra a 2012-ben aratott Bajnokok Ligája-győzelemmel ért fel a gárda, amely 2013-ban az Európa-ligát is megnyerte. Az elmúlt szezonban a Chelsea azonban csak az ötödik helyen végzett az angol bajnokságban, mindez az olasz sztáredző, Antonio Conte állásába került. Őt honfitársa, Maurizio Sarri követte a kispadon.

Az együttesben a francia világbajnok válogatottból ketten szerepelnek, N'Golo Kanté és Olivier Giroud, de ugyancsak vb-győztes a spanyol Cesc Fabregás. Mellettük a legnagyobb sztár a belga Eden Hazard, de ott van a keretben a brazil Willian és a spanyol Álvaro Morata is.

A 92 évvel ezelőtt alapított PAOK az egyik legnépszerűbb görög klub, és az egyik legfanatikusabb szurkolótáborral rendelkezik, ugyanakkor a legnagyobbak mögött rendszeresen csak a második számú kupában érdekelt, a Bajnokok Ligájában még nem tudta megmutatni magát. Legjobb európai kupaeredményét az 1973/74-es idényben érte el, amikor is negyeddöntőt játszott a Kupagyőztesek Európa Kupájában.

A BATE Boriszov 2006 óta számít az elsőszámú fehérorosz klubnak, azóta sorozatban 12-szer nyerte meg a bajnokságot, s hazája történetének egyetlen csapataként a Bajnokok Ligája főtábláján is szerepelt, ráadásul öt alaklommal. A gárda legnagyobb neve Alekszandr Hleb, aki az Arsenalban és az FC Barcelonában is futballozott.